Infostart.hu
eur:
362.99
usd:
322.14
bux:
147963.49
2026. november 4. szerda Károly

"A hatóságok tétlenül nézik a maffiaszerű képződményeket"

Az adót és járulékokat megfizető kereskedők megelégelték, hogy a hivatalok tétlenül nézik a feketén kereskedő cégek tevékenységét. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ezért arra szólította fel a kormányt, hogy a fogyasztók és a vállalkozások érdekében határozottan lépjen fel a feketekereskedelem ellen.

A VOSZ főtitkárának becslése szerint Magyarországon 10 és 40 százalék között lehet a feketekereskedelem aránya.

Az így dolgozó vállalkozások gyakran nem tartják be a munkaügyi szabályokat, nem fizetnek adót és járulékot, vagy ismeretlen helyről szerzik be az áruikat.

A jogszabályok szerint működő cégek azonban megelégelték, hogy nem tudják tartani a versenyt azokkal szemben, akik fittyet hánynak az előírásokra.

Dávid Ferenc úgy fogalmazott: bár a jogszabályok megfelelőek, és a szervezetek is meglennének ezek betartatására, a hatóságok mégis "csendes nyugalommal nézik, ahogy a maffiaszerű képződmények tevékenykednek".

A tisztességes vállalkozók azt várják a felügyelőségektől, hogy ne filléres szabálysértési bírságokkal foglalkozzanak, hanem valóban elrettentő büntetéseket szabjanak ki.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában több helyen esés bontakozott ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban kerültek, azonban délelőtt megérkezett a pozitív fordulat. Hasonló látszott a kriptopiacon is, a kezdeti esést gyorsan ledolgozták a fontosabb eszközök. Európában már eleve kisebb emelkedéssel indult a nap, majd délelőtt jelentősen begyorsult az emelkedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×