Infostart.hu
eur:
355.52
usd:
312.32
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Tavaly 3,6 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek

Tavaly január-novemberben 3,6 százalékkal nőtt a reálkereset - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. Az átlagos magyar nettó fizetés 109 ezer 800 forint volt.

A KSH életszínvonal-statisztikai főosztályának vezetője az InfoRádióban elmondta: tavaly a bruttó keresetek átlagosan 7,7 százalékkal, míg a nettó bérek 7,4 százalékkal emelkedtek.

Az év második felében nagyobb mértékben emelkedtek a fogyasztói árak, mint korábban, és a béreket terhelő járulékok is magasabbak lettek.

Lakatos Judit közölte azt is, hogy a bruttó átlagkereset tavaly 168 ezer 500 forint volt, a versenyszférában 159 ezer 100 forint, míg a költségvetési intézményeknél 192 ezer 500.

Ha iskolai végzettség szerint hasonlítjuk össze a foglalkoztatottak bérét, akkor kiderül, hogy a versenyszférában nagyobb különbség van a fizikai és a szellemi munkát végzők között, mint az állami szektorban.

A vállalkozásoknál a fizikai munkások nettó bére átlagosan 81 ezer forint, míg a szellemieké 142 ezer forint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Magyarországon Európán belül is jelentősen alacsonyabbak a gyógyszerárak, és ezért nagyon sok új gyógyszer nem kerül be a magyarországi piacra – figyelmeztetett az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. Szalóki Katalin az InfoRádióban azt mondta, azonnali beavatkozásra lenne szükség, amit főleg az amerikai árpolitika okozta globális sokkhullámok és az itthon tapasztalható kettős szorítás indokol.

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×