eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Nyitókép: Facebook/Advent Bazilika

Gigantikus karácsonyfával és számos újdonsággal vár idén az Advent Bazilika

Több újdonsággal várja a látogatókat az idei Advent Bazilika karácsonyi vásár a Szent István téren, ilyen a 12 méteres karácsonyfa, a körülötte található színpad és a Mikulás széke – mondta az InfoRádiónak az Advent Bazilika házigazdája. Kovács Lázár hozzátette: a színpadon több alkalommal koncertek, kulturális produkciók várják a közönséget, és idén is lesz fényfestés.

A legszembetűnőbb az az újítás lesz idén, hogy nem építenek korcsolyapályát, a helyén egy közösségi tér lesz asztalokkal, székekkel berendezve, és ide kerül a Mikulás fotelje, valamint egy gigantikus karácsonyfa is. Utóbbi világítása a térvilágítással egyetemben változtatható, amivel még egyedibb hangulatot kap a budapesti Szent István tér – mondta el az InfoRádióban Kovács Lázár.

Eltérően az eddigiektől, az új elrendezésnek köszönhetően a zenekarok már nem a hütte tetejéről játszanak, hanem közvetlenül a közönség előtt.

"Nagyon sok energiát fektettünk abba, hogy mindenki megtalálja a szórakozás, a kikapcsolódás és az adventi készülődés lehetőségét, ezért pénztárcabarát fogások is bekerültek a kínálatba, amelyek minden nap megtalálható majd az árusoknál. Van fix áras ételünk, ez 1600 forint lesz az idén, és 1600 forintért ugyanolyan minőségben és mennyiségben lehet megkapni az ikonikus streetfood ételeket, amelyek között van egyébként lecsós szelet, hurka, kolbász, minden nap más és más egytálételt kínálnak a standok. Hétvégére ehhez még csatlakozik egy fix áras, 2500 forintos étel, amelyeket egy meghatározott tematika alapján állítunk össze minden hétvégére. Elsőként a libákkal kezdünk, tehát lesz ludaskása, roston sült libamell párolt káposztával és burgonyával, ezeket 2500 forint fix áron kóstolható meg" – sorolta Kovács Lázár. Hozzátette: a helyben készülő füstölt lazactól a lángosig széles lesz a kínálat. Sőt, még inkább középpontba kerülnek a kürtőskalácsok: hatalmas igény volt rájuk, így a stand is megnövekedett, kétszer akkora kapacitással várja idén a vendégeit.

Az árusok is igyekeztek megújulni, minőségi streetfood ételeket kínálnak olyan adagban és minőségben, ami elvárt.

Kovács Lázár a kulturális porogramok közül kiemelte a fényfestést, hiszen ez az egyik legdinamikusabb, napi szinten (17.30-tól fél óránként) látható produkció a Bazilika homlokzatán. A korábbiakhoz hasonlóan megjelenik idén a jászol, illetve lesz szelfi pont, ahonnan 48 nyelven a világ minden tájára lehet fényképes üzenetet küldeni.

Az Advent Bazilika november 15-től 2025. január 1-jéig várja a látogatókat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×