Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
323.44
bux:
147446.2
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Unsplash.com

Őszi óraátállítás: így lehet megelőzni a veszélyes alváshiányt

Ha felszabadultak, boldogok vagyunk, nagyobb az esélye annak, hogy jól is alszunk – mondta az InfoRádióban a Magyar Alvás Szövetség elnöke. G. Németh György hozzátette: jelenleg a társadalmi közérzetet befolyásoló tényezők nem kedveznek a nyugodt pihenésnek. Arra is kitért: az óraátállítás hatásai egyéni különbségeken alapulnak.

Egyre rosszabbul alszunk, nem jó az alvókánk – mondta G. Németh György a Magyar Alvás Szövetség négyéves kutatási adatai alapján, és hozzátette: az úgynevezett társadalmi közérzetet befolyásoló hangulat, amelyet befolyásolnak például a járványok vagy a háborúk, szintén nyomasztóan hatnak ránk és az alvásunkra. "Ha az emberek jól élnek, felszabadultak, boldogabbak, akkor nagyobb az esély arra, hogy jobban alszanak. Erről egyre kevésbé beszélhetünk mostanában" – magyarázta.

A vasárnapi hajnali óraátállítás kapcsán a szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberek alvását, de más testi funkcióit is, mint az étvágy, a hangulat, a 24 órás cirkadián ritmus szabályozza, és nagymértékben függ a fénytől és a sötétségtől. "A cirkadiáneltérés hozzájárulhat az alváshiányhoz, és az lehet a következménye, hogy napokon vagy akár heteken keresztül nem tudunk aludni eleget. Ráadásul az emberek nagyon sebezhetőek az alvásvesztéssel szemben" – mondta G. Németh György, és jelezte, az őszi óraátállítást jobban szokták tolerálni az emberek, de a tavaszi átállás következményeként egy átlagember akár 40 perccel is kevesebbet alszik.

Ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy az emberek "alvókája" teljesen eltérő, ezért az óraátállítás sem ugyanúgy hat mindenkire. "A nagyobb alvászavarok kisebb valószínűséggel fordulnak elő október végén, amikor a nyári időszámítás véget ér. Valójában az emberek többsége többet fog tudni aludni egy órával, ki is használja ezt a lehetőséget, de tudnunk kell, hogy nem kevesen nehezen alkalmazkodnak ehhez az új ébredési időhöz is" – mondta az elnök.

A Magyar Alvás Szövetség szerint vannak olyan tippek, amelyek segítségével gördülékenyebbé lehet tenni az átállást, például a bekövetkező őszi átállítás előtt érdemes naponta akár 10-15 perccel később lefeküdni, így helyre lehet állítani az egyensúlyzavart, amit órák visszaállítása okozhat.

"Sokan mosolyognak, hogy mit jelent egy óra a mindennapi életünkben, és nagyon sokszor előfordul, hogy egy órával kevesebbet vagy többet alszunk, de azokat ez is megviseli, akik eleve alváshiánnyal küszködnek, vagy alvásbetegek, és ők nagyon sokan vannak a világon" – mondta G. Németh György.

A másik nagyon hasznos dolog, hogy kerüljük a nappali szunyókálást, ebben az időszakban különösképpen. A szakértő szerint hagyni kell a szervezetünket, az agyunkat elfáradni, hogy kellőképpen álmos legyen este, így nem borítjuk fel az alvási ritmusunkat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.

Ügynökakták: Lezsák Sándor megfigyelt volt és nem ügynök, elnézést kér a levéltár

Technikai hibára hivatkoznak, a mágnesszalagon Lezsák Sándor nem beszervezettként, hanem megfigyeltként szerepelt. Vizsgálják a hiba okát.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Nagyot kaszáltak egyesek az Otthon Starton - Most ínséges idők jönnek rájuk?

Nagyot kaszáltak egyesek az Otthon Starton - Most ínséges idők jönnek rájuk?

Egy év alatt 299-ről 276-ra csökkent a hitelközvetítő cégek száma Magyarországon, miközben jutalékbevételeik látványosan nőttek: szektorszinten 60%-kal, egy cégre vetítve pedig 73%-kal emelkedtek az MNB csütörtökön közzétett, első féléves adatai szerint. Ha beválik az Erste előrejelzése, és jövőre harmadával visszaesik a lakáshitelezés az Otthon Startot váltó Wekerle Plusz hatására, akkor az idei évre még sokáig a hitelközvetítők aranyéveként tekinthetünk majd vissza.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×