Infostart.hu
eur:
381.82
usd:
322.3
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Nyitókép: Pixabay

Több mint 30 gyógyszerszármazék a budapesti ivóvízben

Azt vizsgálták, hogy a víz természetes szűrését végző kavics- és homokréteg mennyire hatékony azokkal a kémiailag aktív gyógyszerhatóanyagokkal szemben, amelyek az emberi anyagcsere, illetve a vécén lehúzott lejárt gyógyszerek révén kerülnek a folyóba.

Az Enviroment Pollution legfrissebb számában publikált tanulmány szerzői több éven át tartó, a magyar kormány által az Új Nemzeti Kiválóság Program keretében támogatott kutatás eredményeit foglalták össze.

Egy mintegy 100 folyamkilométeres szakaszon összesen 107 mintát vettek közvetlenül a Duna vizéből, és csaknem százat az víznyerő kutak csapjaiból a főváros térségében. Egyrészt azt mérték, hogy az egyes hatóanyagok milyen gyakoriak, vagyis a levett minták hány százalékában jelennek meg, másrészt azt, hogy ezek milyen koncentrációban vannak jelen (nanogramm/liter), harmadrészt pedig azt, hogy a gyakoriság, illetve a koncentráció hogyan változik, miközben a folyó vize a természetes parti szűrőn át a vízkivételi kutakba jut.

Adataik alapján, melyet a vgfszaklap.hu idéz, az állapítható meg, hogy

a parti szűrés rendkívül hatékony,

mert noha a Duna fővárosi szakaszán 52 féle gyógyszerhatóanyag jelenlétét lehet kimutatni a folyó vizéből, ezek közül csak 32 kerül be az ivóvízbe is.

Kiderült, hogy a legnagyobb arányban

  • a fájdalomcsillapító lidokain,
  • az epilepszia kezelésére használt lamotrogin és karbamazepin, illetve
  • egy ópiátszármazék, a tramadol

kerül át a folyó vizéből a csapvízbe.

Összességében 15 fajta gyógyszermaradványt találtak a minták legalább felében, és tíz vegyület fordult elő 80 százaléknál nagyobb gyakorisággal.

A szaklap rámutat:

a vizsgált hatóanyagok nanogramokban mérhetők, azaz rendkívül kis mértékben találhatók meg az ivóvízben.

Minden mintában azonosították a szív- és érrendszeri megbetegedések kezelésére használt bisoprololt és csaknem mindegyikben a metoprololt. A magas vérnyomás kezelésére használt perindopril előfordulása is meghaladta a 90 százalékot. Találtak a Duna vizében különböző hormonokat is, a legtöbb közülük a női fogamzásgátló tablettákban használatos ösztrogén, egyáltalán nem találtak viszont antibiotikum-maradványokat, aminek nem az a magyarázata, hogy ilyenek ne lennének a Dunában, hanem az, hogy az a teszt, amit ebben a kutatásban használnak, nem alkalmas ezek kimutatására. Kifejezetten antibiotikumokra jövőre indul majd kutatási program.

Címlapról ajánljuk
Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.

Busásabb szervizdíj az éttermekben, mentőövet kapnak a vendéglátósok

Országos szintű likviditási mentőövet dob a kormány a vendéglátóipari szektornak. A Magyar Közlönyben megjelent NGM-rendelet értelmében az éttermek havi árbevételük akár 20 százalékát is felszolgálási díjnak minősíthetik – ráadásul ehhez az összegnek már meg sem kell jelennie külön tételként a vendégek számláján.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa pénteken rendkívüli ülést tartott az ukrajnai energetikai létesítmények elleni orosz támadások nukleáris kockázatairól - számol be az AP. A lengyel hatóságok a szombatra virradó éjjel ideiglenesen lezárták a légteret a lengyel-belarusz határ északi szakaszán, miután azonosítatlan tárgyakat, feltehetően Belaruszból érkező csempészballonokat észleltek a térségben - számol be a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×