Infostart.hu
eur:
361.93
usd:
317.99
bux:
144522.21
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Újabb súlyos érv, miért oltassa be magát influenza ellen a kismama

Nagyobb volt a kockázata a csecsemők halvaszületésének azoknál a brit kismamáknál, akik megfertőződtek az újinfluenza-vírussal 2009-ben - állapította meg egy tanulmány.

A fertőzött kismamák csecsemőinek halálozási aránya ötször magasabb volt a normálisnál és esetükben a koraszülés kockázata is nagyobb volt. Az Oxfordi Egyetem perinatális - késői magzati, illetve hatnapos korig történő csecsemőhalál - járványtannal foglalkozó részlegének tanulmánya minden olyan brit kismama esetét megvizsgálta, akit 2009 szeptembere és 2010 januárja között szállítottak kórházba újinfluenza-fertőzés miatt.

A 256 fertőzött kismama csecsemői közül heten a születésük előtt, hárman nem sokkal utána haltak meg - olvasható a BBC brit közszolgálati tartalomszolgáltató internetes oldalán. Ez azt jelenti, hogy a fertőzött kismamák esetében 39 - születés előtti, vagy nem sokkal az utáni - csecsemőhalál jut ezer születésre, míg a nem fertőzött anyáknál ugyanez az arány hét az ezerhez.

A brit Egészségvédelmi Hivatal (HPA) adatai szerint a szigetországban nagyon kevés kismama oltatta be magát az újinfluenza ellen. Az asztmához hasonló problémák miatt a magas kockázati csoportba tartozó várandós nőknek valamivel több, mint a fele, míg a komoly egészségügyi problémáktól mentes kismamáknak csak a 36,6 százaléka kapott oltást.

Az egészségügyi dolgozók egyet értenek abban, hogy az influenzaszezon közeledtével a kismamáknak feltétlenül fel kellene keresniük a háziorvosaikat, hogy megkapják a védőoltást. A brit egészségügyi minisztérium védőoltásért felelős részlegének vezetője, David Salisbury szerint a kismamák beoltása azért fontos, mert náluk nagyobb valószínűséggel léphetnek fel komplikációk az influenza következtében.

A vakcina a terhesség bármely szakaszában beadható. Korábbi tanulmányok pedig azt is kimutatták, hogy a beoltott édesanyák átadnak némi védelmet a babáknak, amely a születést követő első pár hónapban is érezteti a hatását - hangsúlyozta a szakértő.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Fordulat előtt a vállalati hitelezés? − A kamatkörnyezet alakulása is terítéken lesz a kiemelt szeptemberi KKV-fórumon

Fordulat előtt a vállalati hitelezés? − A kamatkörnyezet alakulása is terítéken lesz a kiemelt szeptemberi KKV-fórumon

A magyar kamatkörnyezetben érdemi fordulat kezd kirajzolódni: megindult egy mini kamatcsökkentési ciklus, ami ugyan belátható időn belül még nem jelent kitermelhető piaci kamatokat, de legalább újra tervezhetőbbé válhat a kamatpálya. Márpedig az utóbbi évek bizonytalanságát követően már ez is jó hír a hazai KKV-szereplők számára. A vállalkozói hitelpiaccal és a kamatkörnyezettel még bővebben foglalkozunk Portfolio szeptember 9-i Lendületben a hazai vállalkozások 2026 konferenciáján, amelyre már lehet regisztrálni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×