Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Az idén az Adrián eddig 11 ember vesztette életét

Az Adria horvátországi szakaszán 260 mentési akciót hajtottak végre, és ennek során 655 embert mentettek ki, 173 hajót juttattak biztonságos helyre az idén augusztus végéig a Rijekában székelő tengerimentő-központ munkatársai.

A horvát tengerészeti, közlekedési és infrastrukturális minisztérium adatai szerint a tavalyi év első nyolc hónapjában 944 embert és 179 hajót mentettek meg. Az Eszéken megjelenő Új Magyar Képes Újság arról számolt be, hogy az idén az Adrián eddig 11 ember vesztette életét, a sérültek száma 29 volt, három embert pedig eltűntté nyilvánítottak.

A tenger vizén hét esetben ütköztek hajók, és szintén hét fedélzeti tűzesetet jelentettek, kilenc vízi jármű elsüllyedt, 46 pedig zátonyra futott.

Az áldozatok között van hat búvár, három halász, egy fürdőző és két tengerész.

A vízből sikerült élve kimenteni hét szörföst, négy fürdőzőt és tíz búvárt.

A horvát tengeri mentők elmondása szerint a legtöbb balesetet a tapasztalatlan hajóvezetők okozzák, vagy olyanok, akik hiányos felszereléssel szállnak vízre, illetve azok a személyek, akik megsértik a hajózási szabályokat.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×