Infostart.hu
eur:
362.34
usd:
311.6
bux:
0
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Illegális kísérleteket végeznek fiatal nőkön Romániában?

Egy romániai kereskedelmi csatorna híre szerint egy aradi magánrendelőben 700 euró ellenében végeznek veszélyes kísérleteket fiatal nőkön - számolt be a NyugatiJelen.com.

Az Antena 1 romániai kereskedelmi televízió megszólaltatott olyan nőket is, akik maguk is részt vettek a kísérletekben. Arról számoltak be, hogy a rendelővel megkötött titkos szerződés értelmében két gyógyszert próbálnak ki rajtuk, négyhetes tesztelés során, folyamatos vérvizsgák mellett.

A páciensek szédüléstől, rosszulléttől szenvednek, bőrükön allergiás tünetek jelentek meg. A hírek szerint a rendelő alkalmazottai félnek nyilatkozni, az Arad Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) vezetői semmit nem tudnak az állítólagos esetről.

A Nyugati Jelen érdeklődésére a DSP ideiglenes igazgatója elmondta: ők is a sajtóból értesültek és vizsgálatot indítottak az ügyben.

A nyilvánosságra hozott, egyelőre hivatalosan nem bizonyított vádak példanélküliek és rendkívül súlyosak.

A DSP volt igazgatója, Gabriela Þârle szerint a gyógyszerek nagyon veszélyesek az emberi szervezetre, a kísérleteknek alávetett nők akár komoly fogyatékban szenvedő gyermekeket is szülhetnek, ezen kívül számos más mellékhatás is előfordulhat.

A DSP illetékesei nem adtak ki engedélyt ilyen kísérletekre, mint ahogy azt sem tudják, milyen laboratóriumokban végezték el őket.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: nem a gazdagok újabb bevételi forrása az Airbnb

Szakértő: nem a gazdagok újabb bevételi forrása az Airbnb

Budapesten a rövidtávú lakáskiadású hirdetések egyharmada lehet illegális – derül ki a GuestGuru elemzése alapján. A vállalat értékesítési vezetője, Antos Péter az InfoRádióban elmondta, a szigorításokat elsősorban nem az illegális lakáshirdetők, hanem a családok és a kisvállalkozók szenvedik meg.

Nyeste Orsolya és Madár István óvatosan optimista az euró bevezetését illetően

2032-re lehet olyan gazdasági helyzetben az ország, hogy be lehessen vezetni az eurót. A feladat megcsinálható, kérdés, hogy a politikai elit kész-e rá – vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában Nyeste Orsolya, az Erste Bank és Madár István, a Portfolio vezető elemzője.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×