2025. november 11. 10:23 Eldördült a startpisztoly: megindulhat az új reptéri út építésének előkészítése A terv szerint bontással kezdődik a projekt, ami két évig tart majd, és előkészíti a gyorsforgalmi út kivitelezését.
2025. október 28. 06:51 Így bővül az M4-es A munkálatok a tervek szerint haladnak, az útépítés és a forgalomtechnikai teendők döntő többsége már a befejező szakaszban van.
2025. október 27. 17:12 Új út épül a repülőtér és Budapest között A tervek szerint 2028 végéig kétszer három sávos új közút, illetve 2035-re új vasútvonal épül a főváros és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között - jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter a repülőtéren, sajtótájékoztatón.
2025. október 14. 03:40 Kamionnal ilyet csinálni! - Videó Az MKIF kétségbeesett, videós üzenetet küld a nyilvánosság felé, hogy körültekintőbben vezessenek az emberek azokban a helyzetekben, ahol előre látható módon útépítőkkel, karbantartókkal találkoznak majd.
2025. augusztus 11. 15:28 Így valósulhat meg az ország legdrágább gyorsforgalmi útja Részben magántőkéből valósulhat meg az M100-as gyorsforgalmi út, amely az M1-est köti majd össze Esztergommal. A beruházás költsége elérheti az 500 milliárd forintot, a közbeszerzést jövőre írhatják ki.
2025. augusztus 5. 16:09 Nehéz lesz közlekedni éjszaka az M0-áson Munkavégzés miatt keddtől éjszakánként forgalomkorlátozásra kell számítani a héten az M0-s autóúton Pécel térségében - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
2025. július 11. 10:02 Péntek este, szombat reggel kell túrni az M0-M31 csomópontjában A munkálatok miatt az M31-es autópályáról az M3-as autópálya irányából nem lehet az M0-s autóútra.
2025. július 2. 11:04 Betonelemeket pakolnak az M7-esen a Balatonnál – itt a menetrend A hét bizonyos napjain helyezi ki daruval a MKIF Zrt. a biztonsági betonelemeket, de szerencsére hétvégén nem kell ilyen munkálatokkal számolni.
2025. június 18. 05:48 Hamarosan újabb magyar autópálya-szakasz készül el – mutatjuk a részleteket A gyorsforgalmi út Törökszentmiklós és Kisújszállás között épülő új nyomvonalán már a kopóréteget kivitelezik a szakemberek, de jelentős előrehaladás történt a műtárgyépítésben is.
2025. április 17. 20:48 15 kilométeres dugó az M1-esen Az M1-es autópályán, a Tatabánya-Centrum és a Komárom/Kisbér csomópont között útépítés zajlik.
2025. április 12. 13:14 Szigeti veszedelem: nem talált haza a viadukt ötlete Az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára tartott lakossági fórumot Töröcskén. A Szigetvárt Kaposvárral összekötő 67-es gyorsforgalmivá fejlesztése volt a téma, a környéken élők ugyanis féltik a nyugalmukat és a természetközeli lakóhelyüket.
2025. április 11. 07:34 Románia leghosszabb alagútjával épül tovább az A3-as autópálya Ezen az útszakaszon kívül még további öt szakasznak kell megépülnie, hogy elkészüljön az Erdélyt átszelő sztráda.
2025. február 14. 18:27 Fény az alagút végén – elkezdték a munkát a lezárt autópályaszakaszon A lezárt szikszói szakaszon meg kell erősíteni az instabil talajszerkezetet, megkezdték a munka előkészítését.
2025. január 9. 05:45 Feloldották a beruházási stopot, készülhet a legújabb autópálya A projekt előkészületeit még tavalyelőtt, az Ukrajnában dúló háborúra tekintettel, gazdasági megfontolásból függesztették fel.
2024. december 7. 07:15 Jó időre lezárják a Balaton egyik kedvelt részét A Balatoni Hajózási Zrt. jelentős fejlesztésekbe kezd a balatonföldvári kikötőben, ezért jövő áprilisig lezárják a Galamb-sziget járdáját.
2024. október 29. 07:32 Uniós pénzek találtak utat Békés vármegyébe Összesen hétszáz millió forintnyi uniós támogatást nyert el három Békés vármegyei település önkormányzati tulajdonú belterületi utak felújítására.
2024. október 18. 14:50 Vigyázzon, lezárások jönnek Budapest legfontosabb kivezető útjain A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a következő napokban két forgalmas főváros környéki szakaszon is burkolatjavítási munkákat végez.
2024. október 10. 13:30 Rengeteg útépítést és fejlesztést jelentett be a kormány az elkövetkező évekre A magyar kormány váratlanul jelentette be, hogy tömeges útépítéseket tervez az elkövetkező évtizedre, például összekötné a Kárpát-medencei városokat.
2024. szeptember 29. 09:49 Nagy dugók jönnek: útépítés kezdődik a főváros melletti egyik autópálya-csomópontnál Javítási munkálatok miatt forgalomkorlátozás lesz az M31-es autópályán.
2024. szeptember 27. 06:13 Közeleg az M1-es, az M3-as és az M7-es autópálya bővítése – mutatjuk a menetrendet Több helyen kétszer háromsávosak lesznek a legforgalmasabb autópályák, de lesz. ahol olyan intelligens leállósávot építenek, amelyet használhat majd szükség esetén a forgalom is.