2023. november 25. 21:03 A holodomort az Ukrajna elleni orosz invázióhoz hasonlította Zelenszkij Oroszország álláspontja szerint a holodomor nem volt népirtás, és nem csak Ukrajnában volt éhínség a 30-as években.
2023. november 21. 12:55 Zelenszkij szerint az USA nem elég Oroszország megállítására, kell egy másik nagyhatalom is Ukrajna nem hajlandó bármi áron a békéről tárgyalni - mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a The Sun című brit napilapnak adott, kedden ismertetett nyilatkozatában.
2023. november 17. 22:50 David Cameront Ukrajnában melegen fogadták, de otthon kap hideget is Két nappal meglepetésszerű kinevezése után már Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalt David Cameron. Az egykori brit kormányfő – most külügyminiszter – ellátogatott Odessza városába.
2023. november 7. 07:03 Két perc mentette meg a parancsnok életét, de most felfüggesztették Felmentették a kárpátaljai 128-as rohamdandár parancsnokát a vizsgálat idejére - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
2023. november 6. 09:39 Kárpátaljai támadás - Vizsgálatot ígér az ukrán elnök "El lehetett volna kerülni" Volodimir Zelenszkij szerint a kárpátaljai dandárt ért orosz rakétacsapást. Ám azt is mondta, amíg orosz katonák vannak, nincs tárgyalás.
2023. november 5. 18:45 Volodimir Zelenszkij meghívta Donald Trumpot Ukrajnába Több támogatást kért vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Egyesült Államoktól, s meghívta Donald Trump volt amerikai elnököt Ukrajnába, hogy meggyőződhessen a konfliktus mértékéről.
2023. november 4. 17:54 EB-elnök: Ukrajna átléphet az EU-csatlakozás következő fázisába Kiváló fejlődést ért el Ukrajna az európai uniós csatlakozás felé vezető úton - jelentette ki Kijevben az Európai Bizottság elnöke szombaton, néhány nappal azelőtt, hogy az unió kulcsfontosságú jelentést tesz közzé Ukrajna tagfelvételi kérelmével kapcsolatban.
2023. október 24. 13:33 Volodimir Zelenszkij: Ukrajna csak területe teljes felszabadítását fogadja el A Kírmi Platform ülésén a további támogatásról tárgyalnak.
2023. október 2. 20:12 Volodimir Zelenszkij: az EU-külügyminiszterek kijevi látogatása "új lépés Európa megerősítése felé" Az ukrán elnök szerint ezzel Európa ismét vezető és kezdeményező szerepet szerez magának.
2023. szeptember 23. 11:25 Mateusz Morawiecki visszavágott az ukrán elnöknek Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök azt üzente Volodimir Zelenszkijnek, hogy soha többé ne sértse meg a lengyeleket, miután az ukrán elnök azt „javasolta” szomszédjának, hogy a gabonaexporttal kapcsolatos vitáik miatt „fejezze be a műsort”.
2023. szeptember 22. 11:43 Három ukrán város visszafoglalását ígérte meg Volodimir Zelenszkij Az ukrán elnök már Kanadában van, de még előtte, Washingtonban amerikai újságírókkal beszélgetett.
2023. szeptember 22. 10:59 Újabb katonai szállítmányok indulnak a tengerentúlról Ukrajnába Egy 325 millió dolláros újabb katonai segélycsomagot jelentett be Ukrajna számára Joe Biden amerikai elnök - közölte az amerikai védelmi minisztérium helyi idő szerint csütörtökön.
2023. szeptember 20. 08:19 Lehordta az ukrán elnök az ENSZ-t - az ENSZ-ben Az ENSZ Közgyűlésének terme sok háborút látott már, de a szervezet nem bizonyult aktív védelmezőnek agressziók esetében - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ENSZ 78. ülésszakán elmondott beszédében kedden.
2023. szeptember 19. 18:47 Elon Musk már megint „ukrajnázott” A milliárdosnak – aki műholdas internet-szolgáltatásával látszólag segítette Ukrajna önvédelmi harcát –, már több pengeváltása volt ukrán diplomákkal és politikusokkal.
2023. szeptember 18. 17:07 Volodimir Zelenszkij a harmadik világháború elkerüléséről beszélt Kijev szörnyű áron ugyan, de megállította az orosz előrenyomulást, ám ha Ukrajna végül elveszíti a háborút, Vlagyimir Putyin orosz elnök biztosan nem éri be az ukrán területek elfoglalásával, ez pedig harmadik világháborúhoz vezethet, amelynek elkerüléséhez rengeteg pénzre van szükség - mondta a CBS amerikai televíziónak nyilatkozva Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
2023. szeptember 17. 15:56 A NATO-főtitkár vázolta, mi lesz ha Zelenszkij, vagy ha Putyin vet véget a harcoknak Ha Volodimir Zelenszkij elnök és az ukránok abbahagyják a harcot, akkor országuk „megszűnik létezni”, ha viszont Vlagyimir Putyin orosz elnök oldalán hallgatnak el a fegyverek, béke lesz – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár egy vasárnapi német lapinterjúban.
2023. szeptember 16. 11:20 Ismét Amerikába megy az ukrán elnök, sokmilliárdos csomaggal térhet haza A kongresszus 24 milliárd dolláros katonai és humanitárius segélyt szavazhat meg Ukrajnának.
2023. szeptember 12. 13:42 Az ukrán elnök vétózott, nem tűri az elit simliskedését Volodimir Zelenszkij elfogadhatatlannak tartja, hogy az ukrán parlament jóváhagyta a vagyonnyilatkozatok eltussolására is lehetőséget adó jogszabálytervezetet, amely egyértelműen az ukrán elitnek kedvez.
2023. szeptember 8. 09:20 Telefonon egyeztetett Volodimir Zelenszkij és Benjámin Netanjahu Izrael Ukrajnának küldendő támogatásáról egyeztetett telefonon csütörtökön Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök – jelentette be az ukrán elnöki hivatal.
2023. szeptember 5. 14:28 Volodimir Zelenszkij és neje, Olena Zelenszka nem él együtt Olena Zelenszka a BBC-nek beszélt arról, hogy a háborúnak milyen hatása volt a családi életükre.
Szakértő: Horvátország arra játszik, hogy a Barátság ellehetetlenül, így Magyarország ki lesz szolgáltatva
Leszek Miller: felháborító, hogy a Barátság kőolajvezeték ügyében Brüsszel nem áll ki Magyarország és Szlovákia mellett