2023. november 13. 14:54 Részegen cikázott az M1-esen a sofőr – videó Veszélyes mutatványt mutatott be az a férfi, aki súlyosan ittas állapotban kiszámíthatatlanul cikázott az M1-es autópályán, majd a szalagkorlátnak ütközött.
2023. november 6. 18:39 Életveszélyes vasúti szórakozás miatt áll a bíróság előtt egy fiatalember Az ügyészség vádat emelt egy fiatalkorú ellen, aki gyermekkorú társaival a vasúti sínpárra köveket pakolt, így a szerelvények utasai életét, testi épségét veszélyeztette a keréktárcsák rongálódásának, illetőleg robbanásának a lehetősége.
2023. október 19. 18:13 Börtönbe küldenének egy józsefvárosi bolttulajdonost, nyomós ok van rá Az ügyészség szerint azért következett be a tragikus kimenetelű baleset, mert a férfi megszegte a munkavédelmi előírásokat.
2023. július 7. 22:30 A gyanú szerint mérgező aknába küldte az embereit Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel gyanúsítják egy töltőállomás egykori, 78 éves ügyvezetőjét egy munkahelyi baleset miatt: a mérgezett aknába leküldött egyik alkalmazott meghalt, a másik súlyos mérgezést szenvedett el még 2020-ban – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu-n.
2023. február 26. 11:20 A járdára felhajtva próbált előzni egy autó - videó Budapest X. kerületében egy türelmetlen autós a gyalogosok közé hajtva próbált előbbre jutni.
2022. szeptember 5. 09:31 Letarolta a vasúti felsővezetéket a nyitva felejtett darujával – videó Közlekedés biztonsága elleni gondatlan vétség és közérdekű üzem működésének gondatlan megzavarása miatt állították bíróság elő a darukezelőt.
2022. február 8. 16:30 Nem hatotta meg a csepeli ámokfutót a folyamatos rendőri felszólítás – videó Jogosítvány nélkül száguldozó autós veszélyeztette a budapesti közlekedőket. A csepeli rendőrök azelőtt megállították, hogy balesetet okozott volna.
2021. március 22. 09:46 A bűnügyi felügyelet alatt is tetézte a bajt a Pesti úti ámokfutó Most felfegyverkezve ment neki egy ismerősének.
2021. március 3. 08:50 Elkapták a Pesti úti ámokfutót – fotó, videó A szemben jövőket rémisztgette azzal, hogy szándékosan áthajtott a sávjukba. A jogsija ugrott.
2021. január 20. 21:36 Mindkét részeg sofőr tetézte a bajt Utasokat szállító és balesetet okozó ittas vezetőket állítottak bíróság elé Kecskeméten.
2020. november 27. 11:40 A lakók életével játszott a kontár gázszerelő Szakképzettség nélkül szerelt fel egy gázkazánt egy férfi Szentgálon, az ügyészség foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetéssel és csalással vádolja.
2020. május 12. 08:32 Elborult a sofőr agya, az sem számított, hogy a kisbabájával utazik - videó Autóval közlekedő dunakeszi járőröket állított le a bejelentő, és kért tőlük segítséget egy út közepén ordítozó és járművet öklöző férfi miatt.
2018. augusztus 11. 13:19 Életveszélyes, amit az autósokkal csináltak az M3-ason Dinnyével és kővel dobálta az autókat két fiatal egy hídról, elfogták őket.
2018. január 19. 16:01 Tizenhárom gyermekét kínozta a horrorházaspár Életfogytiglani börtönt kaphat a gyerekeit rabszolgasorban tartó amerikai pár. A héten letartóztatott férfi és nő tagadta, hogy kínozták volna gyerekeiket, akik viszont azt mondják: láncra verve éltek, és évente egyszer fürödhettek meg.
2017. július 7. 04:30 Veszélyben Bécs központja Az UNESCO szerint az osztrák főváros szívében zajló beruházások negatív hatással lesznek a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékére.
2017. január 23. 09:25 Vádat emeltek egy Sopron környéki ámokfutó autós ellen Tizenegy rendbeli közúti veszélyeztetés miatt vádat emelt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy Sopron környéki férfi ellen, aki autójával nagy sebességgel a menetirányal szembeni oldalra áttérve megállásra, lehúzódásra kényszerítette a szemből érkezőket.