2025. január 7. 08:19 Hivatalosan is megnyílt az út Donald Trump elnöki beiktatása előtt A korábban vártak szerint január 20-án kerül sor a beiktatásra.
2024. május 3. 06:00 Mikor lesz végeredmény? Hány képviselőt küldhetünk Brüsszelbe? – minden, amit tudni kell az EP-választásról Olaszországban csak 23 órakor zárnak majd be szavazókörök a június 9-ei európai parlamenti választáson, ezért addig egyetlen országban – így Magyarországon – sem hozzák nyilvánosságra a voksolás hivatalos eredményét. Június 6. és 9. között összesen 370 millió európai választópolgár döntheti el, hogy kik legyenek az Európai Parlament tagjai a következő öt évben.
2024. január 12. 20:59 Szerbiában nem hibázott a kormánypárt - itt a hivatalos végeredmény A 2012 óta kormányzó Szerb Haladó Párt szerezte meg a legtöbb mandátumot a szerbiai előrehozott parlamenti választáson a köztársasági választási bizottság pénteki hivatalos és végleges eredményei szerint.
2023. október 17. 06:38 Megvan a lengyel választás végeredménye A Lengyelországban jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártnak 35,38 százalékos, a fő ellenzéki erőnek, a Polgári Koalíciónak pedig 30,70 százalékos a vasárnapi parlamenti választásokon szerzett támogatottsága az országos választási bizottság honlapján olvasható eredmény szerint.
2022. április 14. 10:42 Nem érkezett kifogás, nagycsütörtökön bejelenthetik a választás végeredményét A Magyar Nemzet értesülései szerint már jogi akadálya sincs annak, hogy megalakuljon az új Országgyűlés.
2021. december 6. 19:54 Hallatlan fiaskó a kézilabda-vb-n: négy nap után találtak egy gól Módosították a nyitókörben lejátszott mérkőzés végeredményét. Az IHF belső vizsgálatot indított az ügyben.
2021. február 19. 20:36 Varjak végzete Veszprémben - véget vetett a vésznek a város Három helyszínen távolítottak el varjúfészkeket Veszprémben.
2020. július 20. 08:11 Időbüntetés miatt változott a Magyar Nagydíj végeredménye Kevin Magnussen időbüntetést kapott, ami miatt módosult a vasárnapi 35. Forma1-es Magyar Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása is.
2019. október 29. 14:56 Közzétették az EP-választás végleges eredményeit Közzétették a május végi európai parlamenti (EP-) választás végleges eredményeit kedden Brüsszelben, amelyek szerint az átlagos részvételi arány 50,66 százalékos volt a közösségben.
2019. október 13. 19:49 Egy hónapig is eltarthat a választások végeredményének megállapítása November közepéig is elhúzódhat az önkormányzati választások végleges eredményének megállapítása, ha minden jogorvoslati lehetőséget kihasználnak a jelöltek és jelölőszervezetek.
2018. április 15. 09:11 Megérkezett a választás hivatalos végeredménye Befejezték a múlt vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson leadott összes szavazat megszámolását, valamennyi egyéni választókerületben megszületett a nem jogerős végeredmény. A Fidesz-KDNP kétharmados többséggel rendelkezik majd az új Országgyűlésben.
2017. október 15. 20:57 Itt az osztrák választás végeredménye A vasárnap lebonyolított ausztriai parlamenti választás előzetes végeredménye szerint a szavazáson az Osztrák Néppárt (ÖVP) győzött a voksok 31,6 százalékával, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ, 26,9) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ, 26 százalék) előtt.
2016. október 6. 23:26 Megvan a kvótareferendum végeredménye Minden szavazatot összesített az NVI: 56 ezer "igen", 3,36 millió "nem".
2016. szeptember 18. 17:17 Szingapúri Nagydíj végeredménye - A világbajnoki pontverseny állása A vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján):
2016. június 22. 20:15 F csoport - eredmények, végeredmény A magyar labdarúgó-válogatott megnyerte az F csoportot a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon.
2016. június 10. 20:40 Nem ismétlik meg a marosvásárhelyi polgármester-választást Nem rendelte el a Központi Választási Bizottság (BEC) a marosvásárhelyi polgármester-választás megismétlését: a bizottság minden óvást - köztük Soós Zoltán marosvásárhelyi független jelöltét - elutasítva pénteken hivatalosan is kihirdette a romániai önkormányzati választások végeredményét.
15:38 Nagy a baj egy fontos vasútvonalon Nyugat felé, leszállították az utasokat a vonatról egy baleset miatt