2023. november 3. 05:30 Kitört a Windows-pánik: számítógépek milliói mehetnek a kukába A számítógépek 40 százaléka nem frissíthető Windows 10-nél újabb operációs rendszerre, ennek támogatása pedig két éven belül lejár.
2023. október 27. 17:37 Fontos kérdésben vár választ egy budai kerület az államtól Csaknem ötezer újbudai írta alá azt a petíciót, aminek nyomán az Ulászló utcai úgynevezett saroktelken lakóházak helyett parkot, majd bölcsődét és házi gyermekorvosi rendelőt építhet a kerületi önkormányzat. Ehhez azonban még a terület egy részét birtokló államnak az engedélyére is szükség van.
2023. június 29. 06:00 Petíció indult a Balaton megmentéséért – itt vannak a részletek Petíciót indít a balatoni ökoszisztéma megmentéséért a Nagy Tavak és Vizek, Élőhelyek Szövetsége. A Balatont fenyegető veszélyekről Kun Zoltán, a szövetség elnöke beszélt az InfoRádió Reggelinfó című műsorában.
2023. február 7. 12:51 Tizenegyezer tiltakozó aláírásával döngetik a debreceni városháza kapuit akkuügyben Petíciót ad át a „Debreceniek az akkumulátorgyár ellen” csapata az aHanggal együtt február 9-én.
2023. február 3. 22:34 Napirendre veheti az ukrán parlament a mandátumuktól megfosztott ellenzéki párt képviselőinek ügyét Az ukrán állampolgárok petícióban kérték Volomidir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy forduljon a parlamenthez ezzel a javaslattal.
2022. november 26. 19:44 "Közös ügy" - ma is tüntettek a pedagógusok Budapest belvárosában tartottak tiltakozást pedagógus érdekképviseletek és civilek.
2022. október 28. 22:06 Vettek egy nagy levegőt a napelemesek, mert nem bírják tovább Szakmai szervezetek a napelemes beruházásokat korlátozó intézkedések enyhítését szorgalmazzák, ezért petíciót intéztek a technológiai és ipari miniszterhez - közölték pénteken az MTI-vel.
2022. szeptember 14. 16:20 Szélerőműves petíciót indít az LMP A cél: lehessen telepíteni Magyarországon.
2022. március 15. 07:45 Nőnek öltözve próbált kiszökni Ukrajnából egy férfi, többen változásokat sürgetnek - fotók A hadkötelesekre vonatkozó ukrán határátlépési szigor enyhítéséért gyűjtenek petíciókat.
2022. február 9. 11:35 Víz Koalíció: egyre égetőbb problémává válhat a hazai vízellátás A növekvő számú csőtörés a legmeghatározóbb problémája a magyarországi vízellátásnak – hívta fel a figyelmet a Víz Koalíciót támogató Civil Kollégium Alapítvány egyik közösségszervezője. Homoki Andreát annak apropóján kérdeztük, hogy bővült a koalíció és a kampányuk 2022-ben is folytatódik.
2022. február 9. 06:15 A Velencei-tó pótlása a két tározót is megviselte – petícióval állt elő Pátka A község vezetője azt kéri, hogy a vízpótlás közben a Pátkai- és Zámolyi-víztározó természetvédelmi kincseit is óvják meg, és az alacsony vízállás miatt rendeljenek el rekultivációs kotrását.
2022. január 18. 17:46 A fővárosi közlekedés drasztikus átalakítását követelik civilek Évente ötvenen halnak meg Budapest útjain és csaknem ezren szenvednek súlyos sérülést a jelenlegi közlekedési rendszer miatt, emiatt petícióban követelnek azonnali változtatást.
2021. augusztus 20. 05:59 Polgári kezdeményezéssel mentenék meg a régi budapesti neonokat Szakértők szerint pótolhatatlan várostörténeti jelentőségük van, ezért fontos a mostani akció, amelyben a fővárosiak aláírásukkal segíthetik a neonfeliratok megmentését.
2021. június 18. 15:52 Szivárványszínbe borítanák a müncheni stadiont a magyar–németre Így tiltakoznának a Magyarországon kedden elfogadott pedofilellenes törvény meleg közösséget érintő passzusa ellen.
2021. február 18. 21:25 Őriszentpéter megfúrná a kútfúrást A város lakossága és önkormányzata sem támogatja, hogy a település határásban szénhidrogén-kutatófúrásokat végezzenek.
2020. november 27. 18:58 Most online nagykövetekkel halad előre a székely petíció ügye Újabb három hónap áll rendelkezésre, hogy összegyűljön a székely petíció kellő számú aláírása, ez idő alatt két ország támogatását kell még megnyerni. A november 7-i határidőre Litvániában és Horvátországban sikerült a támogatókat mozgósítani, február 7-ig pedig leginkább Svédország, Belgium és Szlovénia az esélyes.
2020. november 5. 20:36 Nem várt nehézségekbe ütközött a székely petíció a véghajrában Szombatig tart a nemzeti régiók európai uniós védelméért zajló akció.
2020. október 28. 15:46 Pesty László: "kispados" országokról is összejöhet még a kellő számú aláírás A nemzeti régiók európai uniós védelméért zajló akcióból már csak bő egy hét van hátra. Még mindig négy országra várnak a kezdeményezők.
2020. július 29. 07:19 Az önkormányzatok is mozgósítanak a székely aláírásgyűjtési kampányban Több ezer testvértelepülési kapcsolat állhat a székely petíciós kampány szolgálatába, és ez sokat segíthet abban, hogy további négy országban elérjék a törvényben meghatározott aláíráslimitet - írja a Magyar Nemzet.
2020. május 7. 08:57 Csütörtök éjfélig lehet még aláírni a Székely Nemzeti Tanács európai kezdeményezését A nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés támogatóinak száma már elérhette az szükséges egymilliót, de még mindig várják a csatlakozókat az irdala.hu oldalon.
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában
18:56 Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet