Infostart.hu
eur:
380.76
usd:
321.09
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Nyitókép: László Imre/Facebook

Fontos kérdésben vár választ egy budai kerület az államtól

Csaknem ötezer újbudai írta alá azt a petíciót, aminek nyomán az Ulászló utcai úgynevezett saroktelken lakóházak helyett parkot, majd bölcsődét és házi gyermekorvosi rendelőt építhet a kerületi önkormányzat. Ehhez azonban még a terület egy részét birtokló államnak az engedélyére is szükség van.

Az ott élőkkel folytatott többszörös egyeztetés után megkezdődött a munka XI. kerület Ulászló utcai saroktelken, ami így közparkkal, bölcsődével és védőnői rendelővel gazdagodhat.

Újbuda polgármestere szerint a történet meglehetősen régre nyúlik vissza, ugyanis a korábbi kerületvezetés kötelezettséget vállalt, és a szerződést írt alá az állammal közösen, hogy az adott területen két hatemeletes társasház épüljön, mintegy 36 lakással. Ez ellen viszont a környékbeliek szót emeltek, a tiltakozás pedig olyan mérvű lett, hogy végül az önkormányzat döntött: az érvényben lévő, állammal megkötött szerződés ellenére nem építi fel az említett épületeket, hanem egy új terv alapján megőrzi a parkrészt, ami mellett egy bölcsődét és egy házi gyermekorvosi rendelőt hoz létre – ismertette László Imre.

Hozzátette: ennek az első lépésénél tartottak, amikor a tervező bevonásával ismertették, hogy mintegy 80 millió forint értékben megkezdődött a park rendbehozatala, ami várhatóan az év végére befejeződik.

Több mint 2400 cserjét és évelőt, valamint további nyolc fát fognak a parkban elültetni. A soron következő munkálatokhoz azonban az állam jóváhagyása is szükséges, ami a terület harmadának a tulajdonosa. A labda tehát az állami vagyonkezelő térfelén pattog, tekintettel arra, hogy még nem érkezett válasz a kerület javaslatára, illetve az ott élők kérésére – fogalmazott László Imre.

„Becsatoltuk azt a több mint 5000 aláírást tartalmazó petíciót, ami hangsúlyozottan tartalmazza a jogosságát az általunk hozott döntésnek.”

A teljes beruházás több milliárd forintjába kerülne az önkormányzatnak, és egy sikeres pályázati kiírás után optimális esetben 2-2,5 év alatt valósulhatna meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Szárnyra kapott a forint

Szárnyra kapott a forint

Valóságos devizapiaci hullámvasútnak lehettünk szemtanúi az elmúlt két hétben. A legfontosabb mozgások a dollárban történtek, az amerikai deviza körüli bizalom megingása és az erősödő „Hedge America” narratíva miatt. A dollár többéves mélypontok közelébe gyengült az euróval és a forinttal szemben is, bár azóta némi korrekció látható az árfolyamokban.  A hét második felében a fókusz részben átfordult a Fed jövőbeli elnökének személye körüli bizonytalanságra: Kevin Warsh Trump általi jelölése és a jegybankár a korábban várt laza monetáris politikai rezsim kockázatának enyhülése erősödő pályára állította a dollárt. A forint piacát az elmúlt napokban szintén nagy kilengések jellemezték, ez alól pedig a mai nap sem jelent kivételt. A magyar deviza erősen kezdte a napot az euróval és a dollárral szemben is, az árfolyam mindkét piacon 1 egységnél többet csökkent ma már.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×