2019. március 5. 12:41 Visszatért az ellenzék az Országgyűlésbe Az MTA kutatóintézetei, az egészségügyi várólisták és a kormányplakátok is szóba kerültek az Országgyűlésben napirend előtt.
2019. március 5. 07:27 A vagyonkezelő alapítványokról dönt a parlament Az Országgyűlés kedden lehetővé teheti vagyonkezelő alapítványok létrehozását. Ez nemcsak a Budapesti Corvinus Egyetem, hanem a Magyar Tudományos Akadémia további működését és jövőjét is érintheti.
2019. március 4. 17:59 Kivonultak, plakátokat és aszfaltot fújtak le az ellenzéki képviselők Az LMP a klímaváltozás veszélyeiről, a Jobbik a munka törvénykönyvéről, a Fidesz pedig az európai parlamenti (EP-) választásról beszélt hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. Az ülésről később kivonult az ellenzék, és többen a nyugdíjfolyósító előtt tüntettek a kormányzati igazgatásról szóló törvény miatt.
2019. február 26. 14:25 A kormánypártok elkerülték MTA ügyének tárgyalását Az eredeti tervekkel szemben az Országgyűlés költségvetési bizottsága a többségi kormánypárti akarat miatt keddi ülésén nem tárgyalta azt a napirendi pontot, amelynek keretében Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az MTA és kutatóintézetei költségvetésének, finanszírozási rendszerének átalakítására vonatkozó tervekről adott volna tájékoztatót.
2019. február 26. 13:48 Kocsis Máté: a következő ciklus meghatározó lesz Európa életében A jövő évi költségvetés elfogadását és a családvédelmi akciótervhez szükséges jogalkotást tartja a tavaszi ülésszak legfontosabb feladatainak a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté szerint nem csitulnak, hanem élesednek majd a menekültválság körül kialakult viták a kampányban – akár az Európai Néppárton belül is.
2019. február 26. 13:14 Matolcsy György: kivételes gazdasági fordulathoz járultunk hozzá Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága támogatta Matolcsy György jegybankelnöki jelölését.
2019. február 26. 12:55 Meggátolta a mentelmi bizottság ülését az ellenzék Nem tudta elfogadni az Országgyűlés mentelmi bizottsága keddi ülésének napirendjét, így a testület nem tárgyalt 38 képviselő fegyelmi ügyéről a tavaly december 12-i plenáris ülésen történtekkel összefüggésben.
2019. február 25. 06:52 Kérdésekre válaszolnak a kormánytagok A kormány tagjaihoz címzett kérdésekkel és azonnali kérdésekkel ér véget hétfőn az Országgyűlés idei első ülése.
2019. február 19. 07:24 A Corvinus sorsáról tárgyalnak a parlamentben A kormány szándékai szerint a változtatások célja az egyetem versenyképességének növelése.
2019. február 18. 14:01 Ellenzéki kivonulással kezdődött a tavaszi ülésszak a parlamentben Valamennyi ellenzéki frakció kivonult az ülésteremből, a képviselők azt tervezik, hogy az esztergomi Suzuki-gyárhoz mennek, hogy tiltakozzanak a túlóratörvény ellen.
2019. február 18. 05:21 Megemlékezéssel és új tagok eskütételével kezdődik a Parlament tavaszi ülésszaka Mentelmi jog és tiszteletdíj megvonásáról szavazhatnak a képviselők a tavaszi ülésszak hétfői, első napján. A képviselők idén elsőként az igazságszolgáltatásról szóló beszámolókat és a vagyonkezelő alapítványok létrehozásának tervét tárgyalják meg.
2019. február 17. 21:33 Családvédelmi akcióterv: februárban benyújthatják a törvénymódosításokat - Hírösszefoglaló A többi között vagyonkezelő alapítványok létrehozásáról is szó lesz az Országgyűlés hétfőn kezdődő tavaszi ülésszakán. Meghalt Györgyi Kálmán volt legfőbb ügyész
2019. február 14. 13:06 Jövő héttől munkában a parlament - ezek az első feladatok Az Országgyűlés jövő hétfőtől kezdődő kéthetes ülésével nyitja meg tavaszi ülésszakát. A képviselők idei első döntéseik között az igazságszolgáltatás tevékenységéről szóló beszámolókat hagyhatják jóvá, később pedig tárgyalni kezdhetik a vagyonkezelő alapítványok létrehozásának lehetőségét.
2019. január 31. 20:20 Hivatalos: lemondott a Jobbik parlamenti képviselője mandátumáról Hivatalosan is lemondott posztjáról Szávay István jobbikos képviselő.
2019. január 21. 18:25 Döntöttek a Fidesz-KDNP mandátumáról A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfőn kiadta a Fidesz-KDNP közös listájáról Hollik Istvánnak a Hirt Ferenc halála miatt megüresedett országgyűlési képviselői mandátumot.
2019. január 3. 11:54 Országgyűlés: határozatképtelenség és "ellenállási eskü" A kormánypártok távolmaradása miatt határozatképtelen lett az Országgyűlés csütörtöki, az ellenzék kezdeményezésére összehívott rendkívüli ülése. Az ellenzéki pártok vezetői és képviselői az Országház lépcsőjén közösen hirdették meg a szombati összellenzéki kormányellenes tüntetést.
2019. január 3. 07:55 Vélhetően határozatképtelen lesz az Országgyűlés mai rendkívüli ülése A kormánypártok előre bejelentették távolmaradásukat, így nem lehet elfogadni a napirendet, tehát csak a napirend előtti felszólalások hangozhatnak el.
2019. január 2. 06:06 Rendkívüli parlamenti üléssel és tüntetésekkel indul a január Biztosra vehető, hogy határozatképtelen lesz az Országgyűlés idei első, rendkívüli ülése. Tüntetéssorozat szerveződik több vidéki nagyvárosban, valamint Budapesten, és kiderült, hogy a Magyar Szakszervezeti Szövetség már nem csak a túlóraszabályok módosítása miatt készül tiltakozó akciókra.
2018. december 30. 15:15 Sűrű volt az év a magyar Országgyűlésben A migránsok, a hajléktalanok, a devizahitelesek és a túlórázók mellett a volt macedón miniszterelnök adta a legtöbb vitatkozási lehetőséget 2018-ban a Magyar Országgyűlés tagjainak. Ez volt az az év, amikor az ellenzék végrehajtotta a törvényhozás történetének legnagyobb obstrukciós kísérletét.
Szakértő: Horvátország arra játszik, hogy a Barátság ellehetetlenül, így Magyarország ki lesz szolgáltatva
Leszek Miller: felháborító, hogy a Barátság kőolajvezeték ügyében Brüsszel nem áll ki Magyarország és Szlovákia mellett