2021. április 7. 11:33 Hogy is van pontosan az a 10 négyzetméteres bolti szabály? Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az InfoRádióban tisztázta az esetleges félreértéseket.
2021. március 25. 10:02 Nem sikerült a távolságtartás, pisztolyt rántott Szegeden Két bolti vásárló a zárás előtti percekben akaszkodott össze a kasszánál.
2021. február 28. 11:31 Kutatás: így alakítottuk át egy év alatt vásárlási szokásainkat A járványügyi korlátozások vesztesei a Z generációra építhetnének.
2021. február 21. 07:00 Már a boltokban is lehet gyógyszert venni De csak bizonyos településeken és a veszélyhelyzet alatt.
2020. december 23. 19:45 Most felfordul a bolti nyitvatartás, íme minden tudnivaló December 24-én nem minden bolt tart ugyanaddig nyitva, 25-26-án viszont "egyszólamúságra" lehet számítani, igen kevés szólistával. A két karácsonyi napot követően ráadásul vasárnap jön, a kijárási tilalom pedig továbbra is érvényben van 24-én kívül.
2020. december 23. 07:21 Megrohamozták az üzleteket a vásárlók Megindult a vásárlók tömege az üzletekbe, a válság ellenére arra is van esély, hogy az ünnepek előtti költekezés eléri a tavalyi szintet - írta a Magyar Nemzet.
2020. november 5. 16:57 Hiába a kijárási korlátozás, az éjjel-nappalik kivárnak Egyelőre nem változtatnak a nyitvatartási rendjükön az éjjel–nappali üzletek – mondta az InfoRádiónak a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) főtitkára.
2020. október 25. 07:50 Koronavírus - A bolti dolgozók szerint nincs elég nagy szigor A vásárlókkal műszakonként többször vagy folyamatosan közvetlen kapcsolatba kerülő dolgozók a korábbi intézkedések mellett nagyobb biztonságban érezték magukat - fogalmaz a szakszervezeti panasz.
2020. szeptember 1. 07:24 Állandósult a járvány egyik hatása az üzletekben A boltos piac júniusban már hozta a korábbi formáját a költekezést nézve, de 17 ezer fővel kisebb létszámmal. Megmaradt egy, a járványidőszakban jellemzővé vált jelenség is.
2020. július 21. 06:57 Sokaknak fájó döntést hozott meg a Tesco Hétszáz alkalmazottat érintő intézkedésre szánta el magát az áruházlánc.
2020. július 20. 19:40 Rossz belegondolni, hányan kerültek az utcára A statisztika szerint májusban áprilishoz képest közel 19 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma. Ehhez hozzátéve, hogy áprilisban már volt egy 22 ezres létszámcsökkenés, akkor legalább 40 ezer volt a járvány miatti létszám leépítés ebben a két hónapban, amikor az iparcikkes körben boltlátogatási tilalom is volt.
2020. május 21. 19:44 Megszűnés határán több ezer kisebb üzlet Leginkább a kétezer fő alatti lélekszámú településeken jelenthet fennakadást a gyakran egyedüli közösségi találkozóhelyként is szolgáló kisboltok ellehetetlenülése, ezért folyamatosak az egyeztetések az ágazati szereplők és a kereskedelempolitika képviselői között a legsérülékenyebb vállalkozói kör megerősítésének érdekében.
2020. április 9. 08:35 Négynapos ünnep következik, így alakul a boltok nyitva tartása A járványhelyzet miatt módosított nyitvatartási renddel várják vásárlóikat a élelmiszerbolt, miközben négynapos, hosszú hétvége lesz a húsvét miatt. A Buksza összeszedte, hogyan tartanak nyitva a boltok.
2020. április 7. 14:11 Nem szolgálták ki a nyugdíjasok idősávjában, ezért ütött – itt a videó róla Gyorsított eljárásban állították bíróság elé a 30 éves újpesti hajléktalant, 90 nap elzárást kapott.
2020. április 3. 10:16 Szakszervezet: finomhangolni kéne az idősek vásárlási lehetőségein A kereskedelmi dolgozók szakszervezeti vezetője szerint túl sok a 9 és 12 óra közötti három óra, ekkor ugyanis lézengenek a boltokban, amire a boltoknak gyakran hosszabbított nyitvatartással kell válaszolniuk, hogy a forgalmuk meglegyen.
2020. február 21. 06:20 Napi csaknem három és fél ezer forintot költöttünk a boltokban Tavaly 3433 forint volt az egy főre jutó napi boltos vásárlások értéke, amely mutató minden megyében nőtt az elmúlt években.
2020. január 26. 12:19 Meglepő különbségek a vásárlási szokásokban Fejér megyében nőtt legnagyobb mértékben a boltos költés, a sereghajtó pedig Zala.
2019. december 4. 07:56 Munkaerőhiány: nagy gubanc jöhet a boltokban januártól Sok munkavállaló januártól - lapinformációk szerint - "hajlandó határozott lépéseket tenni a munkaerőhiány okozta helyzete megoldásáért".
2019. december 2. 10:28 Nem csak a péntek fekete a hazai kiskereskedelemben Az idei év első felében tovább csökkent a boltok száma. 2005-höz, a csúcshoz képest 39 ezer a leépülés mértéke, a boltok negyede azóta eltűnt. Több a bolt nélküli település is. Mindeközben dinamikusan növekszik az internetes forgalom.
2019. október 31. 08:49 Itt a menetrend az üzletek ünnepi nyitvatartásáról Az üzletek döntő többsége zárva lesz november elsején, de a benzinkutak, a virágboltok, valamint a busz- és a vasútpályaudvarokon lévő boltok nyitva maradhatnak – mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az InfoRádiónak.