Infostart.hu
eur:
363.61
usd:
324.45
bux:
143813.16
2026. október 15. csütörtök Teréz
Rendőrségi bilincs egy fa asztalon.Forrás: Getty Images/Rawf8
Nyitókép: Getty Images/Rawf8

Nem járt sikerrel a testvérgyilkoságra készülő nő, és még így is ülhet 8 évet

Nyolc év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék első fokon pénteken azt a szatymazi nőt, aki 2024 szeptemberében locsolt öt litert benzint fivére lakrészére, majd meggyújtotta azt.

A jelenleg 50 éves nőt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondták ki bűnösnek. A vádlottat a bíróság kizárta a feltételes szabadság lehetőségéből.

A nő és a testvére – az anyjuktól örökölt ingatlanban – együtt laktak Szatymazon, az Ady Endre utcában. A főépületet a vádlott és az élettársa, míg a zömében fából és más éghető anyagokból álló melléképületet a sértett használta. A testvérek között – a mindkettőjükre jellemző alkoholfogyasztás miatt is – rendszeresek voltak a viták, de tettlegességre nem került sor.

2024. szeptember 1-jén mindketten italoztak. Este – egy újabb vitát követően – a vádlott az élettársának elmondta, nem tud tovább együtt élni fivérével, ezért meg akarja ölni őt. A nő este 7 óra körül magához vett egy ötliteres kannát teli benzinnel, majd az üzemanyagot a sértett lakrészére, egy ajtóra, valamint az egyik fából és műanyagból készült oldalfalra locsolta.

A nő élettársa a történtek miatt számonkérte a vádlottat, aki azt válaszolta, „a benzin ott van, ahol lennie kell”.

A vádlott ezután meggyújtotta a benzint, majd egy raklapra leülve nézni kezdte a pillanatok alatt lángra kapó épületet.

A vádlott élettársa oltani kezdte a tüzet, majd látva, hogy nem jár sikerrel, kiabálva figyelmeztette a sértettet a tűzre. Ezt meghallva a sértett a hátsó ajtót kirúgva még azt megelőzően elhagyta a lakrészt – amelyben két gázpalack is volt -, hogy sérülései keletkeztek volna.

Betegség

A nőt két évvel korábban szorongásos problémái miatt pszichiáterhez fordult, de a neki felírt gyógyszerek szedését később megtagadta. A bűncselekmény előtt néhány héttel öngyilkosságot kísérelt meg. A szakértői vélemény szerint a vádlott érzelmileg labilis, személyiségzavarral küzd, de ez nem befolyásolta beszámítási képességét.

A nő a bíróság előtt azt vallotta, hogy nem akarta megölni testvérét, csak rá akart ijeszteni az őt rendszeresen verbálisan bántalmazó férfira. Arra hivatkozott, a korábban megivott két liter sör és egy deci pálinka miatt olyan részeg volt, hogy nem tudta, mi történik körülötte, ezért nem vett részt az oltásban. Hangsúlyozta, nagyon megbánta a történteket. Az utolsó szó jogán bocsánatot is kért testvérétől, de a férfi nem fogadta a bocsánatkérést.

A tűzvizsgálati jelentés szerint a lángok az ajtó mellett a falat és tetőt is elérték. A sértett szerint a melléképületben mintegy 400 ezer forint kár keletkezett.

Tóth Tibor bíró az indoklás során kifejtette, a nő büntetlen előélete, személyiségzavara, megbánása miatt, valamint azért, mert a férfi végül nem sérült meg, a törvényszék lehetőséget látott a 10 éves törvényi minimumnál enyhébb büntetés kiszabására.

Az ügyészség súlyosításért jelentett be fellebbezést, a vádlott és védője három napot kért az esetleges fellebbezés bejelentésére.

Címlapról ajánljuk
Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.

Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Rángatják az OTP-t, nagy mínuszból jött vissza

Rángatják az OTP-t, nagy mínuszból jött vissza

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek az esések. A magyar tőzsdén az OTP-ben van a legnagyobb izgalom, a csütörtök nap eleji újabb mínuszok után visszahúzták a bankrészvényt. A kamatemelési félelmek és a közel-keleti feszültség mellett ma újabb fontos amerikai makroadatokra figyelnek a befektetők. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×