Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
324.69
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál
Nyitókép: Pexels.com

Apja kitiltotta az otthonából, ezért inkább betört oda – most bíróság előtt kell felelnie

Kifogásolható életvitele miatt apja nem látta többé szívesen az otthonában a férfit, aki viszont nem törődött ebbe bele: élettársával betörtek, hogy ott töltsék az éjszakát.

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség vádat emelt azokkal az élettársakkal szemben, akik erőszakkal bemenve aludtak a fiú apjánál – írja közleményében az ügyészség.

A vád szerint a jászszentlászlói férfit évek óta tartó kifogásolható életvitele miatt az apja kitiltotta a házából. A vádlott 2025 márciusában – röviddel próbára bocsátása után – napi rendszerességgel megjelent a sértett lakóházánál, ahol ordítozva és az ablakot verve pénzt követelt az apjától.

A vádlott egy alkalommal – kihasználva apja távollétét – élettársával megjelent a háznál azért, hogy ott töltsék az éjszakát.

A fiú a zárt kaput leemelte a helyéről, az épület ablakát benyomta, a pár így jutott be a lakásba.

Néhány nappal később a férfi bemászott az udvarba és az ott álló lakókocsiból pénztárcát, 15 ezer forintot és személyes okmányokat vitt el, majd a kerítésen kiugorva távozott.

A férfi távoltartás hatálya alatt áll. Az ügyészség őt zaklatás, magánlaksértés, valamint lopás vétségével vádolja és ezért vele szemben pártfogó felügyeletének elrendelése mellett végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozza. Élettársának magánlaksértés vétsége miatt kell felelnie.

Bűnösségükről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: hiába a sok napelem, az áram ára és az ellátásbiztonság továbbra is kérdés

Szakértő: hiába a sok napelem, az áram ára és az ellátásbiztonság továbbra is kérdés

A magyarországi villamosenergia-rendszer kihívásairól és kilátásairól készített elemzést a GKI Gazdaságkutató Zrt., amelyből kiderül: a legnagyobb kockázatot Paks I üzemideje és Paks II befejezésének folyamatos csúszása jelenti, miközben a megújulóknál a napenergia túlsúlya önmagában növeli a termelés ingadozását. Az InfoRádió Molnár László vezető kutatót kérdezte.

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Putyin fenyegetést küldött, Trump beszólt Kijevnek - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Putyin fenyegetést küldött, Trump beszólt Kijevnek - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×