Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Police

Egyedi módszerrel lopták a kocsikat a fővárosban – videó

Márciusban vitte el egy férfi a parkoló autókat.

A vádirat szerint a vádlott idén tavasszal elhatározta, hogy egy általa használt platós kisteherautóval tulajdonít el parkoló gépkocsikat Budapest különböző kerületeiből. A vádlott a többnyire lezárt állapotban hagyott járműveket ismeretlen módszerrel kinyitotta, ezután a pár százezer forint értékű gépkocsikat felhúzta a kisteherautó platójára, majd elhajtott a helyszínről.

A vádlott ezzel a módszerrel 2022. március 9. és március 15. között összesen 4 gépkocsit lopott el a XIII., XIV., XVIII., valamint a IV. kerületből.

Az eltulajdonított gépkocsik közül a vádlott kettőt a lakóhelyére szállított, ahol később mindkét jármű – ismeretlen körülmények között – kigyulladt és teljesen kiégett.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a 31 éves férfit 4 rendbeli üzletszerűen, és ebből három esetben dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a férfit bűnösnek mondta ki vád szerint és ezért őt 2 év, végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és 450.000,- Ft pénzbüntetésre ítélte. A bíróság a felfüggesztés idejére elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét, és 3 esetben helyt adott a sértett kártérítési igényének is. Az ítélettel szemben a kerületi ügyészség fellebbezést jelentett be a vádlott terhére súlyosításért, letöltendő szabadságvesztés-büntetésre ítélés érdekében.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×