eur:
400.74
usd:
371.44
bux:
92306.05
2025. március 27. csütörtök Hajnalka
Concept of wealth, personal savings and collecting money for retirement
Nyitókép: Bence Bezeredy/Getty Images

Milliárdos csalási ügy végére került pont

Jogerős ítélet született a 2000-es évek közepén több mint félszáz takarékszövetkezetnek milliárdos kárt okozó csalási ügyben a vádlottak többsége esetében pénteken a Szegedi Ítélőtáblán.

A magyar kriminalisztika történetében ritkának számító csalás lényege az volt, hogy több mint 300 cég több mint 1100 fiktív bérleti szerződést kötött a bűnszervezeteket vezető négy vádlott által létrehozott nyolc bérbeadó cég valamelyikével, úgy, hogy a bérleti szerződésekben feltüntetett eszközök vagy nem is léteztek vagy valós értékük csupán töredéke volt a megállapodásokban feltüntetnek. Többször is előfordult, hogy a bérbevevő cég ugyanaz a vállalkozás volt, amely az adott eszközt szállította az ügylethez.

Ezt követően a bérbeadó cégek a bérletidíj-követelést a teljes érték körülbelül 70-85 százalékáért eladták a takarékszövetkezeteknek. A pénzintézetek követelésükből azonban csak mintegy 3 milliárd forinthoz jutottak hozzá a bérbevevő cégektől. E vállalkozások egy részét a vádlottak a bűncselekmények érdekében hozták létre, akadt olyan, melyeket az elkövetők megtévesztéssel vonták be az ügyletekbe, s olyan is, amely a csalásból származó pénz miatt vett részt benne.

A megszerzett összeget a vádlottak részben a bűnszervezet működtetésére fordították: valótlan tartalmú számlákat finanszírozták belőle, a csalásban közreműködőket "fizették ki", jelentős összeget befektették, de költötték luxuscikkekre, s támogatták belőle a Diósgyőr NB I-es focicsapatát is.

A bűncselekményekkel miatt 2005-ben indult az első nyomozás, de a csalások egészen 2007 nyaráig folytatódtak.

Az ítéletek

A bíróság húsz vádlottat mondott ki bűnösnek bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettében mint tettest, illetve mint bűnsegédet. Más vádlottakat csalás minősített esete miatt marasztalt el a bíróság, s egyes vádlottakat lőfegyverrel, lőszerrel, robbanóanyaggal visszaélés, csődbűncselekmény bűntettében is bűnösnek mondtak ki.

Az elsőrendű vádlott esetében azonban a táblabíróság hatályon kívül helyezte a bűnösségét kimondó elsőfokú ítéletet, és új eljárás lefolytatására kötelezte a Szegedi Törvényszéket. A férfi még az eljárás kezdeti szakaszában megszökött a házi őrizetből, és ismeretlen helyre távozott. 2020 nyarán azonban kiderült, hogy Argentínában él, így más szabályok szerint kellett volna folytatni vele szemben az eljárást, ez azonban nem így történt.

A másodrendű vádlottat öt év, három másik vádlottat három év börtönbüntetéssel sújtottak. A többi vádlottra rövidebb idejű szabadságvesztést szabtak ki, egy részüknél a büntetés végrehajtását felfüggesztették, kettő vádlottat pénzbüntetéssel sújtottak. A bűnszervezetben résztvevő vádlottak nem bocsáthatók feltételes szabadságra. Több vádlottal szemben - esetenként több tízmillió forintra - vagyonelkobzást rendelt el a bíróság.

2010-ben 46 vádlottal szemben indult elsőfokú eljárás a Csongrád Megyei Bíróságon, közülük 35 vádlott ügyében született 2022-ben elmarasztaló ítélet a Szegedi Törvényszéken. A vádlottak közül többen elhunytak az elmúlt 14 évben, illetve az elsőfokú eljárás során elfogadták az ügyészség által indítványozott büntetést. Másodfokon 34 vádlott ügyét tárgyalta a táblabíróság.

Hat vádlott bűnösségéről a táblabíróság a Szegedi Törvényszéktől eltérő ítéletet hozott, illetve egyes vádpontok esetében hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítélet bizonyos rájuk vonatkozó részeit. Így esetükben megnyílt a lehetőség a fellebbezés bejelentésére, erre az ügyészség és a védelem három nap gondolkodási időt kért.

Az elsőfokú ítélethez képest a táblabíróság további egy vádlott esetében állapította meg, hogy részt vett a bűnszervezetben, őt két év börtönbüntetéssel sújtották, melyből nem bocsátható feltételes szabadságra.

Az ítélet szerint a vádlottak egy bérleti szerződéseken, illetve csendes faktor konstrukción alapuló csalássorozattal 2002 és 2007 között összesen 52 magyarországi takarékszövetkezetnek okoztak 11 milliárd forintot meghaladó kárt, melynek csak egy része térült meg.

Nem volt elég szerződés

Benedek Tibor tanácsvezető bíró az ítélet indoklása során kifejtette, a maga idején újszerű pénzügyi konstrukció működőképes lehetett volna, de a bűnszervezetet kialakító vádlottak meglátták benne a könnyű pénzszerzés lehetőségét, és ehhez megtalálták a megfelelő partnereket. A konstrukció működtetéséhez folyamatosan egyre több bérleti szerződés megkötésére kellett volna, és a rendszer így szükségszerűen egyszer összeomlott.

Az elkövetett bűncselekmények még húsz év után is kiemelkedő tárgyi súlyúnak számítanak, ha az eljárás nem húzódik el ilyen hosszú ideig, a kiszabott büntetések többszöröse lenne indokolt - hangsúlyozta a bíró, miért nem láttak lehetőséget - egy vádlott kivételével - az enyhítésre.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Megnyitották a kisebb szlovák-magyar határátkelőket, Szlovákiában aláírásgyűjtés kezdődött

Megnyitották a kisebb szlovák-magyar határátkelőket, Szlovákiában aláírásgyűjtés kezdődött

A szlovák rendőrség tájékoztatása szerint csütörtökre virradó éjjel ezeknél az átkelőknél is fertőtlenítő berendezéseket telepítettek. A száj- és körömfájás megbetegedés terjedésével összefüggésben azonban korlátozott forgalmi rend van érvényben mind a szlovák-magyar, mind pedig a szlovák-cseh határátkelőhelyeken, ami miatt jelentős torlódások fordulhatnak elő.

Nyugdíjkiegészítést fizet a kormány a magas infláció miatt

A szerdai kormányülésen elhangzottakról tájékoztatott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. A legkisebb településen élők számára külön döntések születtek az ülésen, ezekről külön bejelentéseket tett Gyopáros Alpár kormánybiztos. Sok újságírói kérdés irányult a miniszterelnök március 15-ei beszédére és a jegybanknál zajló vizsgálatra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
Zelenszkij egyetlen dolgot kér Amerikától, Moszkvában felmerült a mozgósítás lehetősége – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Zelenszkij egyetlen dolgot kér Amerikától, Moszkvában felmerült a mozgósítás lehetősége – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Zelenszkij ukrán elnök reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok határozottan kiáll majd az orosz követelésekkel szemben, amelyek a fekete-tengeri tűzszünet feltételeként a szankciók feloldását követelik. Moszkva szerint a kereskedelmi hajók biztonságos áthaladását lehetővé tevő tengeri fegyverszünet csak akkor léphet életbe, ha a Nyugat feloldja az orosz élelmiszer- és műtrágya-kereskedelemre vonatkozó korlátozásokat - számolt be a BBC. Az orosz mk.ru számolt be arról, hogy egyáltalán nem kizárt egy újabb mozgósítási hullám Oroszországban. Az orosz-ukrán háborúban jelenleg nehezen átlátható a helyzet, mivel a kedden bejelentett részleges tűzszünettel kapcsolatban egymásnak teljesen ellentmondó kijelentéseket tesznek a felek. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 27. 10:53
×
×
×
×