Infostart.hu
eur:
363.62
usd:
312.85
bux:
148349.88
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Nyitókép: police.hu

Gyorsan elítélték a Slovan Bratislava buszának magyar támadóját

Az FTC ellen Budapesten Bajnokok Ligája-selejtezőt játszó szlovák futballcsapat autóbuszában csaknem 1,4 millió forint kár keletkezett.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 150 óra közérdekű munkára, valamint 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a harmincéves férfit, aki kedden kővel megdobta a Slovan Bratislava játékosait szállító busz ablakát – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé a férfit, aki július 19-én este a X. kerületben, a Könyves Kálmán körúton lévő egyik presszó mellett állt, amikor észrevette a pozsonyi futballcsapat tagjait szállító, rendőri kísérettel érkező buszt. Beszaladt a presszó melletti bokrok közé, majd amikor a busz elhaladt előtte, a takarásából a jármű felé hajított egy követ, amely eltalálta a busz jobb hátsó ablakát.

A jármű külső üvege betört és a belső üveg is megrepedt. Az autóbuszban csaknem 1,4 millió forint kár keletkezett.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész ugyanis súlyosításért, felfüggesztett börtönbüntetés kiszabásáért fellebbezett.

Címlapról ajánljuk
A lengyelek korlátoznák az orosz diplomaták mozgását egész Európában
Tudósítónktól

A lengyelek korlátoznák az orosz diplomaták mozgását egész Európában

Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter szerint Oroszország továbbra is az egyik legsúlyosabb biztonsági fenyegetést jelenti Európa és az egész nemzetközi rendszer számára. A politikus ezért az orosz diplomaták mozgásának korlátozását és az orosz állampolgárok számára kiadott vízumok számának csökkentését sürgette. A diplomáciai vezető úgy véli, hogy az EU-ban dolgozó több mint kétezer orosz diplomata legalább 40 százaléka kémkedik Moszkvának.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×