Infostart.hu
eur:
362.08
usd:
322.41
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Rabszolgatartó családot kaptak el

Letartóztattak egy 41 éves nőt, valamint a fiát és egyik lányát, mert a gyanú szerint évek óta több embert is "rabszolgaként" tartottak és használtak ki Pakodon - erősítette meg a Zalai Hírlap információját a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

Pirger Csaba elmondta: januárban egy 24 éves nő került kórházba kétoldali tüdőgyulladással, életveszélyes, kihűléshez közeli állapotban, így indult nyomozás, amely az előzményekre is fényt derített.

Ennek következményeként a Pakodon élő család tagjai közül az anyát, huszonéves fiát és hasonló korú lányát a bíróság szerdán letartóztatásba, egy másik lányát pedig bűnügyi felügyelet alá helyezte.

A család tagjai hónapokkal korábban ígéretekkel vették rá a 24 éves nőt, hogy költözzön hozzájuk. Ezután azonban kihasználták, mostoha körülmények között lakott náluk, kölcsönök felvételére kényszerítették, majd a pénzét elvették, valamint rendszeresen bántalmazták, éheztették.

Fény derült arra is, hogy 2015-ben hasonló körülmények között szállásoltak el egy férfit, akit ugyancsak megfosztottak személyi szabadságától, dolgoztatták, bántalmazták, éheztették. Őt is rákényszerítették, hogy kölcsönöket vegyen fel, a pénzt pedig elvették tőle, végül harmadik próbálkozásra tudott megszökni, hogy rendőri segítséget kérjen.

Pirger Csaba hozzátette: felmerült a gyanúja annak, hogy korábban szintén sanyarú körülmények között tartottak még egy férfit, aki ugyancsak leromlott egészségi állapotban került kórházba, és ott nem sokkal később meghalt.

A Zala Megyei Főügyészség indítványa alapján a társtettesként elkövetett emberkereskedelem bűntettével gyanúsítható családtagok közül hármat letartóztattak, egynek pedig elrendelték a bűnügyi felügyeletét. Alaposan feltehető, hogy összebeszéléssel, áldozataik megfélemlítésével az eljárást megnehezítenék, a fiatal nő ugyanis a szembesítéskor, fenyegetések hatására visszavonta terhelő vallomását - jelezte a szóvivő.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×