Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
322.74
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Több milliárdos kárt okozott a számlagyárat működtető bűnbanda

Vádat emelt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy bűnszervezet ellen, amely fiktív számlákat állított ki a megrendelőknek, adófizetési kötelezettségük csökkentéséért - közölte a Bács-Kiskun megyei főügyész.

Nánási László a közleményben azt írta, a bűnszervezetet egy magyar-szerb állampolgárságú férfi hozta létre 2013-ban, és ő is irányította. Társaival gazdálkodó szervezeteknek pénzért fiktív számlákat állítottak ki, amelyekkel a megrendelők elkerülték a közösségi beszerzéshez kapcsolódó belföldi áfafizetési kötelezettséget.

A bűnszervezet központi részét jelentő számlagyárat három magyar-szerb és egy magyar férfi működtette, ők szervezték be azokat a tagokat, akik Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában és Horvátországban összesen 21 céget alapítottak fiktív, nem létező vagy külföldi honosságú, élő vagy elhalálozott, a magyar hatóságoknak elérhetetlenné vált emberek adatainak felhasználásával. A stróman vezetőkkel létrehozott társaságoknak bankszámlát nyitottak és telephelyet béreltek, hogy a szabályos működés látszatát keltsék.

A számlagyár és a tőle fiktív számlát megrendelő 14 belföldi cég között összekötők tevékenykedtek, akik a strómanok tevékenységét koordinálták, banki tranzakciókat, szállításokat, e-mail forgalmat bonyolítottak, és beszedték a számlák kiállításáért a számlagyárnak járó jutalékot - ismertette.

Hozzátették, a bűnszervezet tevékenységével több mint 2,8 milliárd forinttal károsította meg a költségvetést.

Az ügyészség 15 férfit költségvetési csalással és hamis magánokirat felhasználásával vádol, amelyet közülük heten bűnszervezetben követtek el. Két férfinek bűnszervezetben részvétel bűntette miatt kell felelnie. Az ügyészség 5 vádlott ellen fegyházbüntetés, további 12 vádlott ellen börtönbüntetés kiszabását indítványozza - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×