Infostart.hu
eur:
362.44
usd:
322.74
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Őrizetbe vettek egy pénzügyőrt is egy korrupciós ügyben

Korrupciós ügyben tartottak akciót a nyomozók Budapesten és környékén. Kilenc embert hallgattak ki gyanúsítottként; három embert, köztük egy pénzügyőrt őrizetbe vettek - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán.

A nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése és feljelentése alapján indult. A gyanú szerint egy nyugállományú rendőr és egy másik férfi mint magánnyomozók a bűnügyi hatóságoknál fennálló kapcsolataik - köztük egy pénzügyőr őrnagy - közreműködésével a munkájukhoz kapcsolódó olyan adatokat szereztek be, amelyekhez törvényesen nem juthattak volna hozzá.

A hivatalos személyek a rendelkezésükre álló hivatali adatbázisokban lekérdezéseket végeztek és azok eredményét - kapott vagy ígért jogtalan előny ellenében - kiadták.

A két férfi az elkövetésbe további társakat is bevont, köztük egy ügyvédet.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyomozó ügyészei a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársaival együttműködve kedden összehangolt akció keretében Budapesten és környékén több helyszínen is kutatást tartottak, és a gyanút alátámasztó bizonyítékokat - okiratokat, elektronikus adathordozókat és mobiltelefonokat és nagyobb mennyiségű készpénzt - foglaltak le.

A nyomozó ügyészek indítványozták a három őrizetbe vett férfi letartóztatását. A kényszerintézkedésről a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája csütörtöki ülésen határoz

- olvasható a közleményben.

Kedden az Index írt arról, hogy ügyészségi nyomozók vitték el kedd délelőtt a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának Huszti úti épületéből a felderítő osztály volt vezetőjét. Megkeresésükre Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes sajtószóvivője azt közölte, hogy "a Fővárosi Nyomozó Ügyészség hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt nyomozást folytat".

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×