Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: Pixabay.com

Fordulat állt be az ablakon kizuhant kislány ügyében

Nyolc alkalommal is felügyelet nélkül maradhatott a kistarcsai Panni. Az alkalmi bébiszitter ügyvédje helyszíni bizonyítást szeretne elérni.

Legalább nyolcszor hagyták felügyelet nélkül a Kistarcsán kizuhant kislányt a tragédia előtt - írja a Blikk.

Lichy József ügyvéd a lapnak elmondta, védencei szerdai kihallgatásán a nyomozó közölte, hogy tények bizonyítják, minimum nyolc alkalommal a keresztanyára bízták a gyereket annak ellenére is, hogy tisztában voltak a nő időbeosztásával. Vagyis azt is pontosan tudták, hogy korábban eljön majd a lakásból, mint ahogy ők hazaérnek.

A szülőket ezek alapján kiskorú nyolcrendbeli veszélyeztetésével gyanúsítják.

A lap információi szerint a hatóság birtokában van több mobiltelefonos üzenetváltás is, amely alátámasztja a gyanúsítást. Emellett

kikérték mindhárom érintett munkahelyi beosztását, amely szintén azt igazolja: nem csak a szörnyű baleset napján maradt felügyelet nélkül a kislány.

Úgy tudni, a negyedik emeletről kizuhant kislány anyja miatt többször is meg kellett szakítani a legutóbbi kihallgatást: Anasztázia annyira sírt, hogy képtelen volt beszélni.

Szakértői vélemény a lap szerint nem zárja ki, hogy a gyerek egyedül mászott fel, de azt sem, hogy valaki kiejtette az ablakon.

Varga Zoltán, a meghalt kislány keresztanyjának ügyvédje azt szeretné elérni, hogy rendeljenek ki egy úgynevezett szomatopedagógust, aki a kisgyermek fizikai erejét és készségeit tisztázza, illetve tartanának egy helyszíni bizonyítást is.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×