Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
324.82
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Alkoholt találtak a negyedikről kizuhant kisgyerek vérében

Az egyelőre nem tudni, hogy miért.

Még május 20-án zuhant ki egy hároméves kislány egy kistarcsai társasház negyedik emeleti lakásából, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban meghalt. Az ügyben a nyomozás azóta folyik.

A Blikk információja szerint a tragikus körülmények között meghalt kislány vérében a rendőrség által kirendelt szakértő alkoholt mutatott ki. A lap szerint a kislány vérébe az újraélesztés során használt gyógyszerekből került alkohol. Elképzelhető az is, hogy amikor a keresztanyja egyedül hagyta, a kicsi megivott valamit. De az sem teljesen kizárható, hogy halála előtt valaki alkoholos italt adott Panninak.

A szülők a rendőrségi meghallgatásukon határozottan cáfolták, hogy olyan helyen hagytak volna az otthonukban a gyerek egészségére káros italt, hogy azt ő elérhette, de szerdán kiderült: a poligráfos hazugságvizsgálaton fennakadt az édesanya.

A szülők ügyvédje közölte, egyiküket sem gyanúsította meg a rendőrség, jelenleg is sértettjei az ügynek.

Május 20-án amíg a szülők éjszakai műszakban dolgoztak, lányukra a gyerek keresztanyja vigyázott. A nő reggel korábban elment, mint ahogy a szülők hazaértek, a kicsi felébredt, székre állt, felmászott rá, és kiesett a tetőablakon.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×