Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nemzetközi embercsempész bandára csaptak le a rendőrök Spanyolországban

Hamis úti okmányokkal irániakat juttatott el az Egyesült Királyságba az a nemzetközi embercsempész-hálózat, amelynek hét tagját csütörtökön tartóztatták le Spanyolországban.

A spanyol hatóságok tájékoztatása szerint a banda hamis vízumaival az elmúlt kilenc hónapban több mint 50 iráni utazott Spanyolországba, ahol hamis görög útleveleket kaptak, és ezzel már mint uniós állampolgárok folytatták útjukat a szigetországba.

Mindezért az embercsempészek 10-15 ezer euró (3,1 - 4,7 millió forint) közötti összeget kértek tőlük.

A hatóságok azt követően kezdtek nyomozni az embercsempészek után, hogy az észak-spanyolországi Bilbao repülőterén négy iráninál találtak hamis útlevelet. Mindannyian Nagy-Britanniába akartak utazni.

A csütörtöki rendőri akció során letartóztatott embercsempészek mind iráni állampolgárok. Egyiküket a dél-spanyolországi Fuengirolában, a többieket pedig Madridban fogták el.

Az akció eredményeként előkerült 47 hamis útlevél, valamint 100 ezer euró egy kétfenekű bőröndbe rejtve.

A rendőrség becslése szerint a banda már több mint két éve folytatta tevékenységét.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×