Infostart.hu
eur:
358.93
usd:
309.55
bux:
130109.9
2026. május 22. péntek Júlia, Rita
Nyitókép: Pixabay.com

Fejlemény a drogbotrányba keveredett magyar énekesnő ügyében

Már az ügyészségen lehet az ügye.

Ahogy arról korábban az Infostart is beszámolt, tavaly októberben indult nyomozás egy „fiatal, népszerű énekesnő” drogügyében, akit egy angyalföldi ingatlanból bódult állapotban, rendőri kísérettel szállítottak kórházba. Az eljárás során a nyomozók további négy személyt azonosítottak, akiket kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki, egyiküket le is tartóztatták.

A sajtóban közben megjelentek olyan információk is, hogy az énekesnő állítólag vállalta az elterelést, ami miatt „megúszhatja” a felelősségre vonást is, ám hivatalos forrásból eddig ezt senki sem erősítette meg. A hatósági munka azonban gőzerővel zajlik, írja a Naphire.hu, amely úgy értesült, hogy nyomozás iratai már az ügyészségnél vannak, már ami az énekesnőt illeti.

A portál érdeklődésére az ügyészség többek között azt írta, hogy „az ügyben érintett – nem kábítószer-kereskedés, hanem kábítószer-fogyasztás miatt kihallgatott – női gyanúsított ügye az alapügytől elkülönítésre került. Ebben az ügyben a tervezett ügyészségi intézkedésről azonban a nyilvánosság számára nem adható tájékoztatás” – írta Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivője.

Címlapról ajánljuk
Jön a háromnapos hétvége, így lesz zárva minden – mutatjuk a részleteket

Jön a háromnapos hétvége, így lesz zárva minden – mutatjuk a részleteket

Szombaton „hagyományos” nyitva tartás, de várhatóan óriási roham lesz a boltokban, vasárnap-hétfőn pedig a boltok zárva lesznek – a szokásos kivételekkel, mint a benzinkutak, nonstop üzletek, dohányboltok, virágüzletek. Vigyázzunk az online rendeléssel is, jellemzően vasárnap és hétfőn csak ételt szállítanak ki! Kedden minden visszaáll a normál kerékvágásba.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Rohamosan fogy a magyar népesség, hat év alatt 200 ezer fővel lettünk kevesebben

Rohamosan fogy a magyar népesség, hat év alatt 200 ezer fővel lettünk kevesebben

Magyarország népessége hat év alatt 200 ezer fővel csökkent: a 2020-as 9,69 millióról 2026 elejére 9,49 millióra apadt a lakosságszám. A népességfogyás nem magyar sajátosság, hanem közép-kelet-európai régiós trend, miközben az Európai Unió teljes lakossága évről évre növekszik. A demográfiai folyamatok komoly gazdasági kihívást is jelentenek Magyarországnak: a foglalkoztatottak számának növelésére épülő gazdasági modell elérte a korlátait, a 2030-as évek közepétől pedig olyan léptékű változást hozhat a Ratkó-unokák tömeges nyugdíjba vonulása, ami jó eséllyel az állami nyugdíjrendszer feltételeinek szigorítását teszi majd szükségessé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×