Infostart.hu
eur:
362.18
usd:
316.33
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric
M. Richárd (k) a sajtónak nyilatkozik a Budai Központi Kerületi Bíróság Fő utcai épületénél 2017. augusztus 21-én. A bíróság elrendelte a házi őrizetét a férfinak, aki a gyanú szerint 2017. május 15-én érvényes vezetői engedély nélkül autójával a Dózsa György úton halálos közúti balesetet okozott. Két ember életét vesztette, ketten súlyosan, hárman könnyebben sérültek meg, miután két gépjármű összeütközött és az egyik a közeli trolibuszmegállóba csapódott.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

A Dózsa György úti gázoló hatalmas óvadék ellenében sem hagyhatja el otthonát

Hiába fizetett volna 7,5 millió forintot M. Richárd azért, hogy elhagyhassa az otthonát, a Fővárosi Törvényszék elutasította a Dózsa György úti halálos baleset egyik gyanúsítottjának és védőjének a keresetét. M. Richárd továbbra is házi őrizetben marad.

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság az ügyészi fellebbezést alaposnak találta, ennek megfelelően az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta, egyúttal az óvadék megállapítására és enyhébb szabályok szerinti bűnügyi felügyeletre irányuló védői indítványt elutasította – közölte a 24.hu megkeresésére Bagoly Bettina, a Fővárosi Törvényszék szóvivője.

A Budai Központi Kerületi Bíróság a védői indítvány alapján óvadékot állapított meg, amelynek összegét 7,5 millió forintban határozta meg azzal, hogy ha a gyanúsított az óvadék összegét leteszi, úgy enyhébb szabályok szerinti bűnügyi felügyelet lép életbe. Eszerint a bíróság a gyanúsított mozgását Budapest és Pest megye együttes közigazgatási területére terjeszti ki azzal, hogy a nyomkövető technikai eszközt a terheltnek továbbra is viselnie kell.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a végzés ellen a szigorúbb szabályok szerinti bűnügyi felügyelet, vagyis az egy konkrét ingatlanra vonatkozó eltávozási tilalom fenntartása érdekében fellebbezett. Az enyhébb magatartási szabályok előírásával a másodfokú bíróság sem értett egyet, ezért nem enyhített az M. Richárddal szembeni kényszerintézkedésen.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Az AI-részvények húzták az amerikai tőzsdéket

Az AI-részvények húzták az amerikai tőzsdéket

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, a Brent pedig már 100 dollár alatt jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozások továbbra is fékezik az optimizmust. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×