Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Buszsáv és egy metrópótló busz a Nagyvárad téren 2020. november 7-én. Megkezdõdött a 3-as metróvonal rekonstrukciójának utolsó üteme a belvárosi szakaszon, ezért a metró nem jár a Lehel tér és a Nagyvárad tér között, helyette pótlóbuszokkal lehet közlekedni. A vonalszakasz felújítása a tervek szerint másfél évig tart.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.

Egy új kutatás a fővárosi buszsávok hatékonyabb összekapcsolására tett javaslatot. A most publikált tanulmányról Mezei Csaba, a Clean Cities – Tiszta városok kampány regionális koordinátora nyilatkozott az InfoRádióban, közölve: „egészen jól állunk buszsávokkal itt Budapesten, 88 kilométer van, viszont ami a probléma, hogy ez nem egy összefüggő hálózatot alkot, hanem kissé töredezett. Tehát amikor egy adott busz a sávban közlekedik, nagyon jól behozza a lemaradást, viszont vannak bizonyos csomópontok, szűkületek, vagy éppen a sáv megszakadása, ahol ez az időnyereség elvész.”

Ezért lenne nagyon fontos, hogy egy egységes hálózatként tekintsenek a budapesti buszsávhálózatra a közlekedésszervezők, illetve nyilván a BKK, aki felelős ezért, és úgy alakítsa ki, hogy a buszok a megfelelő menetidő tartásával és megfelelő szolgáltatás nyújtásával tudjanak közlekedni. Ami egyébként hatalmas hasznot hozhat Mezei Csaba szerint.

A kutatás során három budapesti közlekedési folyosót vizsgáltak részletesen. Azt állapították meg, hogy

a szentendrei, az Egressy úti és a Hegyalja úti buszsáv fejlesztése éves szinten 53 ezer utasóra megspórolását eredményezi.

Ez így nehezen megfogható, de mégis rengeteg időt jelent, amit akár pénzre is le lehet fordítani – hangsúlyozta Mezei Csaba.

„A meglévő modellünket rávetítettük a teljes budapesti buszsáv-hálózatra, és arra jutottunk, hogy ha az adott fontos fejlesztéseket, hálózatosítást megcsinálnák Budapest buszsávjaival, azzal akár évi 20-30 millió eurónyi társadalmi hasznot lehetne generálni. Ez a pénz tulajdonképpen az elveszett idő átfordítása anyagi nyereségre, valamint az olcsóbb üzemeltetés, a hatékonyabb buszhasználat, és még nagyon sok minden más előnye, ami kicsit akár absztraktabb is lehet, mert például ha dugóban ülünk, stresszelünk, az az egészségünk rovására megy. Hosszú távon ennek is akár pénzben kifejezhető negatív hatásai vannak” – fogalmazott.

A buszsávok rendszerének továbbfejlesztése ráadásul jóval olcsóbb, mint a kötöttpályás hálózat bővítése, hiszen a járművek és az útvonal már adott, így jóformán mindössze sáveltolásokra, a közlekedési lámpák áthangolására és új közlekedési táblák kihelyezésére van szükség – véli a Clean Cities – Tiszta városok kampány regionális koordinátora, aki ezeket a javaslatokat már el is juttatta a BKK-hoz.

A cikk Várkonyi Gyula interjúja alapján készült.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.

Jön egy választás, amelyen a Fidesz legyőzheti a Tiszát

Október 4-én időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak Nagykáta 5. számú egyéni választókerületében. Bár a szavazás eredménye a testületi többség erőviszonyait nem befolyásolja, az összecsapás túlmutat a városhatáron: a kormánypárti jelölttel szemben a helyi Tisza Sziget támogatását élvező civil induló áll rajthoz.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Fontos diplomáciai lépést tettek az oroszok és a németek, előrenyomultak az ukrán erők - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Fontos diplomáciai lépést tettek az oroszok és a németek, előrenyomultak az ukrán erők - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az ukrán erők jelentős előrenyomulást értek el a Borova és Szlovjanszk közötti frontszakaszon, miközben Oroszország a kijevi adatközpontok elleni támadássorozattal internetkimaradásokat és médialeállásokat okozott. Az Egyesült Államok a Reuters szerint kihagyta a Patriot elfogórakétákat az ukrajnai katonai segélycsomagból. Lengyelországban felgyújtottak egy Starlink-földállomást, a nyomozásban felmerült az orosz hírszerzés szerepe. A diplomáciai fronton a háború óta először tárgyalt egymással az orosz és a német külügyminiszter, Zelenszkij pedig megerősítette, hogy Washington ismét aktívan dolgozik a béketárgyalásokon, ugyanakkor elutasította a moszkvai találkozót Putyinnal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×