Szeptemberre a különbség a Tisza és a Fidesz között nagyon kicsit, de szűkült. Ennek ellenére még most is nagyon nagy fölényben van a Tisza Párt, 54 százalékot érne el a teljes szavazókorú népességben, szemben a Fidesz-KDNP 22 százalékával – mondta Hann Endre.
A Tisza támogatottsága egy kicsit csökkent, a Fideszé pedig egy kicsit nőtt.
„Ha dramatizálni akarnánk, akkor mondhatnánk, hogy zárul az olló, de ez még azért az igazi zárulástól messze van” – tette hozzá a a Medián ügyvezető igazgatója.
Mint mondta: a biztos szavazók felől nézve nagy nem a különbség. A biztos szavazók körénél az a lényeg, hogy „ott mindig nagyobb százalékok jönnek ki, hiszen egy kisebb sokaságból számoljuk. A választani tudó biztos szavazóknál ez az arány 64-27 százalék. Tehát ott is jócskán a kétszeres fölött van a Tisza előnye. A választásokat követő eufóriában és a győzteshez húzás ismert jelensége következtében akkor is nagyon nagy volt már a különbség, de ez a mostani még mindig magasabb, mint a választási eredmény.”
Kiolvasható-e a számokból, hogy akik elpártoltak a Tiszától, azok most hol kötöttek ki? Erre a kérdésre nem volt a válasz hann Endrétől. Példaként a parlamenti pártok sorában megemlítette a Mi Hazánkat, amely a júliusi szinten van a teljes népességben: 7 százalékon, a választói tudó biztos szavazók körében 8 százalékon, tehát nem mutatkozik változás.
A Medián vezetője azt is kiemelte: hogy „most nem követő vizsgálatokról van szó, tehát nem ugyanazokat az embereket kérdezzük meg, és van hibahatár is, tehát bizonyos ingadozás spontán is előfordulhat. De azt gondolom, hogy azok a fideszes szavazók, akik esetleg nem nagyon elkötelezettek, azoknak egy része korábban azt mondta, hogy Tiszára szavazna, és most visszament. Talán azért, mert Orbán Viktor hosszú pihenő után újra színre lépett és mozgósító szövegeket mondott.”
A pártot nem választók aránya sem nőtt, csupán egy százalékponttal.
„Tehát nincs látványos elbizonytalanodás a szavazótáborok részéről” – jelentette ki Hann Endre.
A közhangulat esetében is van egy kicsi elmozdulás. Közvetlenül a választást követően szokatlanul magasra ugrott a jó irányt érzékelők aránya, tehát egy derűlátó, lelkes hangulat volt megfigyelhető
„A választások előtti utolsó felmérésünkben 33, a választásokat követő első felmérésünkben 63 százalék mondta, hogy jó irányba mennek a dolgok. Most ehhez képest volt némi visszaesés, de ez a statisztikai hibahatáron belül van, mert most szeptemberben 60 százalék érzékel jó irányt, és csak egyharmad mondja azt, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Nagy valószínűséggel ezek jellegzetesen a Fidesz táborából toborzódnak” – fogalmazott Hann Endre.
A cikk Herczeg Zsolt interjúja alapján készült.




