A közlemény szerint a gyanúsítottak személyi körülményeire, a korábbi és jelenleg folyamatban lévő eljárásokra, illetve az elkövetés eszközének elrejtésére figyelemmel indítványozta a letartóztatásukat.
A bíróság a rendelkezésre álló iratok alapján megállapította, hogy a gyanúsítottaknak
- az elkövetés és az elfogás közötti időben tanúsított magatartása,
- a bűncselekmény elkövetéséhez használt dísztőr és a viselt ruházat elrejtése,
- valamint az, hogy megpróbáltak elbújni,
indokolttá teszi a legsúlyosabb kényszerintézkedés alkalmazását a jelenlétük biztosítása érdekében az eljárás során, és ezt erősítik rendezetlen személyi és lakhatási körülményeik is.
A nyomozás adatai alapján
a gyanúsítottak más embereket is bevontak a bűncselekmény elkövetése után a dísztőr és a ruházat elrejtésébe,
ezért fennáll a személyi bizonyítékok befolyásolásának veszélye is.
Hangsúlyozták, hogy a gyanúsítottak többszörösen büntetett előéletűek, ugyanakkor az iratokból megállapítható, hogy a korábbi elítélések és a párhuzamos eljárásokból fakadó fenyegetettség eddig sem jelentett számukra semmilyen visszatartó erőt a bűnismétléssel kapcsolatban.
Adat merült fel továbbá arra is, hogy a gyanúsítottak kábítószert fogyaszthattak.
Mint írták, a bíróság előtt a gyanúsítottak védői enyhébb kényszerintézkedés alkalmazását indítványozták.
Az emberöléssel gyanúsított terhelt és védője tudomásul vette a döntést, ezért az végleges; a súlyos testi sértés kísérletével gyanúsított terhelt és védője fellebbeztek a végzés ellen, ezért a rá vonatkozó döntés nem végleges, másodfokon a Fővárosi Törvényszék hoz határozatot – közölték.
A rendőrség korábbi közleménye szerint múlt szombatra virradó éjjel a két elkövető egy 36 éves férfit bántalmazott a VII. kerületi Akácfa utcában. A dulakodás során egyikük, egy 40 éves férfi megszúrta a sértettet, aki a mentők szakszerű ellátása ellenére a helyszínen meghalt. A rendőrség elfogta és őrizetbe vette a támadókat, egyiküket emberölés bűntette, társát súlyos testi sértés kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként.



