Infostart.hu
eur:
362.73
usd:
313.26
bux:
150475.15
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Prison bunk with shallow depth of field to prison bars over windows
Nyitókép: Mark Meredith/Getty Images

Döntött a bíróság: nem mindenki van letartóztatásban az NKA-ügyben

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) ügyében indult büntetőeljárásban az egy hónappal ezelőtt letartóztatott hat ember közül négynek meghosszabbította a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája a letartóztatását, ketten pedig bűnügyi felügyelet alá kerülnek; a döntések nem véglegesek.

A Kecskeméti Törvényszék csütörtöki tájékoztatása szerint a letartóztatott hat embert különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

Mint írják, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség indítványt tett négy gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítására, két gyanúsított esetében pedig a letartóztatás megszüntetésére és bűnügyi felügyelet elrendelésére.

A Kecskeméti Járásbíróság június 25-én a gyanúsítottak letartóztatását a jelenlétük biztosítása, valamint a bizonyítás veszélyeztetésének megakadályozása miatt rendelte el, kettejük esetében pedig a bűnismétlés veszélyét is megállapította; ezek a körülmények a nyomozási bíró szerint továbbra is fennállnak, ezért négy gyanúsított letartóztatását három hónappal – 2026. október 25-éig – meghosszabbította.

További két gyanúsított esetében ugyanakkor - az ügyészség indítványával egyezően - a bíró megszüntette a letartóztatást, és 2026. november 23-ig bűnügyi felügyeletet rendelt el. Ennek oka a jelenlétük biztosítása, illetve egyikük esetében a bűnismétlés veszélyének kiküszöbölése.

A bűnügyi felügyelet szabályai szerint a gyanúsítottak a kijelölt település területét engedély nélkül nem hagyhatják el, továbbá személyes jelentkezési kötelezettséget kell teljesíteniük – olvasható a közleményben.

A Kecskeméti Járásbíróság június végén Bús Balázs, az NKA korábbi alelnökének, Ughy Attila volt fideszes országgyűlési képviselő, a 17 milliárd forint kiosztásáról döntő Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumának korábbi elnökének, Krucsainé Herter Anikó, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) májusban felfüggesztett főigazgatójának, valamint az NKTK kabinetvezetőjének és az ideiglenes kollégium két, az egykori Kulturális és Innovációs Minisztérium által delegált tagjának rendelte el a letartóztatását.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartja a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Pakson van. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el. Drámai helyszíni beszámoló.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×