Infostart.hu
eur:
363.2
usd:
313.99
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója beszél a Szabó Tamás ötvös és Szabó Imrefia Béla szobrászművész éremsorozatából rendezett Madách 200 - Jelenetek a Tragédiából című kamarakiállítás megnyitóján a Magyar Nemzeti Múzeumban 2023. október 4-én.
Nyitókép: v

Vidnyánszky Attila is lemondott az NKA-botrány miatt

Lemondott a Nemzeti Kulturális Alap egyik bizottságának tagságáról Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója.

A színházigazgató közölte, hogy lemondását napokkal ezelőtt nyújtotta be, és a döntés időben megelőzte annak nyilvánosságra kerülését – írja a blikk.hu.

Ahogy arról korábban beszámoltunk nem ő az egyetlen távozó. Ma derült ki, hogy Both Miklós szintén lemondott a testületben betöltött szerepéről és Baán László hasonlóan cselekedett.

Both Miklós arról beszélt, hogy nem tud közösséget vállalni olyan rendszerrel, ahol a döntésekhez szükséges információk nem állnak rendelkezésre, és kifogásolta a pályázati rendszer átláthatatlanságát is.

A kialakult helyzet középpontjában a Nemzeti Kulturális Alap egyik testülete, a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiuma áll. A sajtóhírek szerint egy mintegy 17 milliárd forintos támogatási ügy váltott ki vitákat, és több tag visszalépéséhez vezetett. A döntések egy részét a bizottsági tagok csak utólag követhették nyomon, ami többeknél kifogást váltott ki.

Többen arról beszélnek, hogy a kormánypárt politikusai ezen a szervezeten keresztül fizettek tucatnyi, számukra kedvezően nyilatkozó művészt. 17 milliárd forintot osztott ki a Nemzeti Kulturális Alap többek között olyan zenészeknek, akik a Fidesz holdudvarában állnak.

Tarr Zoltán, a leendő kulturális miniszter arról beszélt, hogy átvilágítják a teljes NKA-rendszer működését. Közlése szerint vizsgálni fogják az elmúlt időszak támogatási döntéseit, és amennyiben jogellenes tevékenységet tárnak fel, felelősségre vonásra is sor kerülhet.

Címlapról ajánljuk
Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Magyarországon lakosságarányosan még mindig nagyon sok kórházi ágy van, miközben sokkal több beteget kellene egynapos beavatkozások keretében ellátni, sokkal több ápolási intézményre is szükség lenne a már magatehetetlen betegeknek – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartotta a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Paksra utazott. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×