Infostart.hu
eur:
363.19
usd:
322.64
bux:
144734.64
2026. október 16. péntek Gál
Duális képzésben részt vevő tanulók a Mercedes-Benz kecskeméti oktatási központjában 2014. április 29-én. Huszonnyolc duális szakképzésben részt vevő diák fejezi be középiskolai tanulmányait a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-nél, akik júniustól álláslehetőséget kapnak a kecskeméti Mercedes-gyárban.
Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Oktatási intézmények százaiba rögvest bevezetik a mesterséges intelligenciát

A mesterséges intelligencia alapoktatása 512 szakképző intézményben, 50 ezer kilencedikes tanulónak indul el, erre mind a tanárok mind az intézmények felkészültek – mondta a kulturális és innovációs miniszter.

Hankó Balázs szerint ennek a lépésnek a lényege, hogy a fiatalok használják a mesterséges intelligenciát és „ne a mesterséges intelligencia használjon minket”.

Ezért a mesterséges intelligencia oktatása során a diákok megtanulják egyebek mellett, hogy kritikusan kell tudniuk értékelni és elemezni azokat az adatokat, amiket a mesterséges intelligencia segítségével kapnak.

Mindezek mellett fontos, hogy az érintett tanulók a mesterséges intelligencia alapjainak elsajátításáról mikrotanúsítványt kapnak, ami munkaerőpiaci előnyt jelent.

Hankó Balázs kiemelte, a magyar szakképzés Európa élvonalában van, a harmadik legjobb a kontinensen.

A miniszter úgy vélte ez olyan tényezőknek köszönhető, mint a gyakorlati képzés, a kiváló oktatók, a fejlődő infrastruktúra és a modern tananyag, ráadásul a szakképzést a magyar vállalatokkal és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együtt fejlesztik.

Céljuk, hogy 2030-ra a magyar legyen Európa legjobb szakképzése – mondta Hankó Balázs a TV2-nek adott interjújában.

Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×