A PISA-felmérések szerint a 15 évesek 27 százaléka funkcionális analfabéta. A szakértők szerint a helyzet évtizedek óta romlik, ezért muszáj változtatni az olvasás és a szövegértés tanításának iskolai módszerein. Erről rendeztek konferenciát a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán.

Sipos Zsóka, az intézmény oktatója, a Magyar Tudományos Akadémia és a Pécsi Tudományegyetem Szövegértés Kutatócsoportjának tagja Az InfoRádióban elmondta, ma egészen más körülmények között nőnek fel a gyerekek, kevesebb időt töltenek a szabadban vagy a szüleikkel beszélgetve, helyette inkább számítógépeznek, tableteznek, és ettől egészen más állapotban lépnek be az óvodába, majd az iskolába is, miközben ehhez a rohamos változáshoz nem alkalmazkodott az oktatási rendszer: ugyanazok a módszerek és az elvárások is.

„A módszereinken kell változtatni, és látni azt, hogy más-más kiindulópontról indulnak a gyerekek, más-más tempóban haladnak, ezáltal egy kicsit egyéniesíteni kellene az elvárásrendszert”

– mondta Sipos Zsóka, de hozzátette, ez nem azt jelenti, hogy általános iskolai pedagógusnak 25 gyerek tempójához kellene igazodnia. Egyrészt vannak nagyjából azonos fejlődési szintű gyerekek minden közösségben, másrészt az megoldható, hogy azok a gyerekek, akik úgy lépnek be az első évfolyamra, hogy már tudnak olvasni, másfajta tartalmakat tudjanak olvasni vagy másfajta órán vegyenek részt, mint azok a gyerekek, akiknek az alapkészségei nem eléggé fejlettek ahhoz, hogy gond nélkül elsajátítsák az írott nyelvet már 6-7 évesen.

A szakember szerint lehetne oktatni különböző módszerek szerint, de ehhez egyrészt kutatások kellenek, másrészt szoros kommunikáció a kutatók és a gyakorlatban dolgozó pedagógusok között, mert így lehetne kialakítani egy olyan stratégiát, amivel hatékonyan el lehetne érni, hogy minden gyerek megtanuljon olvasni legalább olyan szinten, hogy a felnőtt életében érvényesülni tudjon.

Minden gyerek megtanul persze olvasni, inkább a szövegértéssel van a baj, és Sipos Zsóka szerint a szövegértést is másképp, apró lépésekben lehetne tanítani. Nem rögtön hosszú meséket kell a gyerekeknek olvasni, mert a jelenlegi olvasástanítási módszernél azt tapasztalják, hogy nagyon rövid, pár mondatos szövegeket olvasnak a gyerekek első évfolyamon, és utána a második évfolyamtól nagyon gyorsan felmegy ez a mennyiség. „Vannak gyerekek, akiknél sokkal kisebb lépésekben érdemes idáig eljutni, de az olvasás tartalmának is meg kellene változnia, kicsit a mai gyerekek érdeklődése felé kellene elmozdulnia, hogy motiváltak legyenek arra, hogy ezeket a szövegeket elolvassák” – mondta az oktató.

Az a tapasztalata, hogy azok a gyerekek, akik az alsó tagozaton nem tanulnak meg úgy olvasni, hogy az olvasást információszerzésre, tanulásra tudják használni, hatalmas nagy hátrányt szenvednek a felső tagozaton, és utána nem is használják az olvasást. A nemzetközi kutatások is azt mutatják, hogy a 15 évesek negyede funkcionális analfabéta, és utána a felnőttek körében sem sokkal jobb a helyzet.

Utána pedig a probléma újratermelődik, mert azok a szülők, akik nem tudnak jól olvasni, nem olvasnak a gyermekeiknek meséket, nem lapogatnak velük könyveket és olvasás nélkül nem rendelkeznek gazdag információval a világról sem, így másfajta műveltséget ad át a gyermekének, és utána nem tud az iskolai feladatok megoldásában sem segíteni neki, nem tud együtt tanulni vele.

„Nyilván vannak kivételek, ahol a nagyon magasan képzett családok nem olvasnak, meg nem adnak gazdag információt a gyereknek, de

három tényezőből – régió, településtípus, szülők iskolai végzettsége – nagyon nagy valószínűséggel meg lehet jósolni egy gyereknek a kompetenciamérésen nyújtott teljesítményét”

– mondta Sipos Zsóka. Ezen szerintem nem lehet rövidtávon megoldást találni, csak hosszú távú stratégia segítene, a külföldi tapasztalatok is azt mutatják, hogy hosszú távú, egymásra épülő lépéseket vezettek be, ilyeneket, és olyan szűrési rendszert dolgoztak ki, ahol a veszélyeztetett gyerekeket minél korábbi időszakban sikerül megtalálni. Mint elmondta, Magyarországon is vannak erre törekvések, de nincs még meg az intervenciós rendszer, hogy mi történik akkor, ha egy gyerek nagyon gyengén teljesít az alapkészségek terén.

Az iskolai oktatásra a szakértő szerint azért hárul ebben nagyobb teher, mert azoknál a gyerekeknél, akik kedvezőtlen környezetből jönnek, a szülő, ha szeretné a legjobbat adni, sem tudná segíteni a gyerekét. És úgy véli, ebben nem elsősorban az anyagi helyzet számít, hanem a magabiztos olvasni tudás hiánya, mert „senki sem csinál olyat szívesen, amiben nem ügyes”. Ehelyett sokkal egyszerűbb odaadni már kis korban a mobiltelefont, a tabletet a gyereknek, és ez súlyos problémákat okoz.

„Ne elektronikus bébiszitterként használják a különböző digitális eszközöket, ezt mondjuk szakemberek tíz éve, és nem jobb a helyzet”

– mondta Sipos Zsóka, és úgy látja, ezért kell változtatni azokon a módszereken, amelyekkel a gyerekeket várják az óvodában, majd az iskolában. Ott azonban nem egyetlen pedagógus feladata a felzárkóztatás és az alapkészségek megtanítása, hanem ezeken el kellene osztani különböző szakemberek között. „Mindenkinek másfajta feladata lenne abban, hogy az adott gyereket a aktuális állapotától eljuttassuk odáig 15 éves korára, hogy képes legyen egy álláshirdetést, vagy adott esetben egy hitelszerződést értelmezni, hogy ne írjon alá olyan feltételekkel bármilyen papírt, ami az ő későbbi életét negatívan befolyásolja” – mondta a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola oktatója.