Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
324.92
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Unsplash

Hónapokkal ezelőtt elhunyt Forró Tamás egykori riporter – titokban tartották

Az újságíró maga rendelkezett úgy, hogy ne közöljék hivatalosan a halálhírét.

Hónapokig titokban maradt Forró Tamás halála, az egykori televíziós riporter március óta nincs már az élők sorában – derül ki a Blikk cikkéből. A lapnak Havas Henrik erősítette meg, hogy Forró Tamás már nem él.

Az újságíró 75 éves korában halt meg márciusban.

Forró Tamás a Magyar Rádióban kezdte pályafutását, ahol tíz évig dolgozott szolnoki tudósítóként. 1985-ben azért távozott onnan, mert független jelöltként indult az országgyűlési választáson, amit a megyei pártvezetés rossz néven vett.

Budapestre kerülve a rádió Krónika rovatához került. Havas Henrikkel együtt vitték az Első kézből című műsort.

A riporter később több médiumban is dolgozott, többek között a 168 óránál és a Nap TV-nél is.

A riporter tudatosan építette ki kapcsolatrendszerét a politikai és üzleti elittel. 1989-ben indította el a Nap TV műsorát Havas Henrikkel együtt, amelynek anyagi hátterét Gyárfás Tamás Sport Plusz Kft.-je teremtette meg. Elindította a Privát Profit című üzleti lapot, amelyet "egy aktatáskából főszerkesztett", majd postabanki tőkebevonással megszerezte a Világgazdaság című napilapot is, amelyhez létrehozta a Zöld Újság Rt.-t. A Világgazdaságnál 70 százalékos áremelést hajtott végre, miután felismerte, hogy az előfizetők nagy része üzleti szervezet, amelyek kevésbé költségérzékenyek a lapok megrendelésekor. A kilencvenes évek közepére több száz millió forintért megvált médiaérdekeltségeinek nagy részétől.

III/III-as ügynökként emlegették, a Kádár-rendszer kiszolgálójaként, továbbá szoros kapcsolatba került a Postabank-ügyekkel. A Magyar Narancs cikke szerint a 2000-es évek elején kipattant brókerbotrányban Forró azért került a figyelem középpontjába, mert kiderült, hogy az általa és feleségével alapított Tízezer Kft. számlájára a Montrade Ltd. elnevezésű offshore cégen és Kulcsár Attila arab üzleti kapcsolatán, El Abed Hassanon keresztül összesen 164 millió forint érkezett családi cégéhez. Forró állítása szerint ez "tagi kölcsön" volt. Emellett Princz Gáborral, a Postabank egykori elnökével hosszú üzleti kapcsolatot ápolt, közösen is nyitottak galériát Szentendrén.

Karrierje vége felé régiségkereskedéssel foglalkozott és galériát üzemeltetett Budapesten, de sokat tartózkodott külföldön.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 5. 21:51
×
×