Infostart.hu
eur:
376.86
usd:
322.98
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér jövőbeli célkitűzéseiről és üzleti terveiről tartott sajtótájékoztatón a repülőtér 2A terminálján 2024. július 9-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Osztályozta Karácsony Gergelyt Nagy Márton

Nagy Márton pénzügyekből és szolidaritásból elégtelenre értékeli a főváros vezetését csütörtöki Facebook-bejegyzésében, költségvetési szakértők kölcsönadását kínálva fel a főváros kaotikus pénzügyeinek rendbetételhez.

A nemzetgazdasági miniszter a bejegyzésben hét pontba foglalta össze értékelésének hátterét. "Budapest hazánk legfejlettebb és Európa egyik legfejlettebb területe, az EU-s fejlettségi szint 168 százalékán áll. Ez azt jelenti, hogy Budapest és egyes vármegyék között a fejlettségbeli különbség akár háromszoros is lehet" - állapította meg.

A város iparűzési adóbevétele folyamatosan emelkedik, már közel 300 milliárd forintot ér el, ennek ellenére csődközeli állapotba züllesztette a fővárost Budapest vezetése - tette hozzá. "A vidék felzárkóztatása mindannyiunk közös érdeke. Minden nap azért dolgozunk, hogy a vidék folyamatosan léphessen egyet előre. Ebből Budapestnek, mint a legfejlettebb területnek is ki kell vennie a részét. Amennyiben ezt a főváros vezetése kétségbe vonja vagy nem fogadja el, úgy az ország és a vidék érdeke ellen tesz" - írta.

A gazdagabb települések által fizetett szolidaritási hozzájárulás nagy segítséget jelent tehát a szegényebb önkormányzatok számára. Ez így igazságos, hiszen a gazdagabb települések az elmúlt években több száz milliárd forintnyi támogatást kaptak beruházásaikhoz, fejlesztéseikhez - áll a felsorolásban.

A jogszabályok mindenkire egyformán vonatkoznak, a szolidaritási hozzájárulás rendszerét a Fővárosi Törvényszék, a Kúria és az Alkotmánybíróság is megerősítette. Minden önkormányzatra ugyan azok az objektív szabályok érvényesek, azok fizetnek több hozzájárulást, akiknek nőtt az iparűzési adóbevétele. Budapest vezetése nem állhat a törvények felett, a hozzájárulást a fővárosnak is meg kell fizetnie - rögzíti a miniszter.

"Évek óta azt hallgatjuk, hogy Budapestnek nincs pénze, ezért alapvető fejlesztések maradnak el. Ezzel szemben Rákosrendező kapcsán mégis csak kiderült, hogy van a Fővárosnak sok tíz milliárd forintja, amiből megvásárolja a területet, elviszi onnan szemetet és mentesíti a talaj szennyezettségét is. Az adásvételi dokumentum 25. oldala V.4. pontja szerint a vevő a fejlesztés előtt köteles a területet megtisztítani, ha annak költsége nem haladja meg a vételár (nettó 50,9 milliárd forint) 50 százalékát. Ha ez a költség magasabb, akkor külön megállapodásban lehet szabályozni a költségmegosztást.

A tisztítást követően pedig a Főváros megfejleszti a területet várhatóan több száz milliárd forintból" - áll a bejegyzésben.

Hangulatkeltés helyett Budapest vezetése tegyen eleget a fizetési kötelezettségeinek, először fizesse ki a Rákosrendező vételárát, utána tisztítsa ki a területeket és közben a törvényeknek megfelelve fizesse meg az adókat, a szolidaritási hozzájárulást és egyéb kötelezettségeit - fogalmazott Nagy Márton.

A "főváros pénzügyei kaotikusak, ha kell a rendbetételhez kölcsönadunk megfelelő költségvetési szakértőket!" - írta a bejegyzésében a miniszter.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek ugyanakkor még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt az InfoRádióban Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×