Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
324.68
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Hospital with corridor and bed without persons in landscape format
Nyitókép: upixa/Getty Images

Kórházi adósságok: nincs fedezetük az intézményeknek, sorra dőlnek be a beszállítók is

Az Orvostechnikai Szövetség tájékoztatása szerint október végén 120 milliárd forint volt az egészségügyi intézményrendszer lejárt tartozásállománya, miközben idén már volt egy több mint 100 milliárdos adósságrendezés. Az Orvostechnikai Szövetség főtitkára az InfoRádióban elmondta: a kórházak a következő hetekben 40 milliárd forintos állami támogatást kapnak, ezzel azonban a fennálló adósságnak csak a kevesebb mint egyharmadára lesz fedezet.

A Magyar Államkincstár nemrég közzétett adatai szerint október végén 120 milliárd forint volt az egészségügyi intézményrendszer lejárt tartozásállománya. Az Orvostechnikai Szövetség főtitkára, Rásky László az InfoRádióban elmondta: év közben volt egy több mint 100 milliárd forintos adósságrendezés, ennek ismeretében úgy véli, rendkívül magas a 120 milliárdos tartozás. Felhívta a figyelmet, hogy a megjelent jogszabály alapján ugyan a következő hetekben csaknem 40 milliárd forintos állami támogatást kapnak az intézmények, ezzel azonban a fennálló adósságnak csak a kevesebb mint egyharmadára lesz fedezet.

Hozzátette: egy múlt heti konferencián szóbeli ígéretet tettek a felszólalók a további adósságállomány rendezésére is.

A következő, nagyobb léptékű adósságrendezés január-február környékén várható,

de Rásky Lászó elmondása szerint konkrétumokat még nem lehet tudni a pontos időpontról, a feltételrendszerről, illetve a fedezetről sem.

Az Orvostechnikai Szövetség főtitkára szerint alulfinanszírozott az intézményrendszer, hiszen kevesebb pénzt kapnak a kórházak a költségvetésből, mint amennyibe a gyógyító tevékenységük kerül. Mint mondta, 2023-ban „durvult el a helyzet”, egyrészt az energiaárrobbanás, másrészt a nagyon régen látott infláció miatt. Mindezek következményeként jelentősen megnőttek az intézmények költségei, kiadásai, ami azóta is jellemzi az egészségügyi rendszert, még úgy is, hogy a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) 2024 elejétől átvállalta az üzemeltetési költségeket.

Rásky László szerint a kereteket nagyon régóta feszegetik a mindenkori kormányok. Megjegyezte: mostanra már olyan helyzet állt elő, hogy több cég is arról számolt be nekik az elmúlt időszakban, hogy egy-két hónapos tartalékokkal működnek, így

vagy arra kényszerülnek, hogy értékesítsék vállalkozásukat, vagy fel kell függeszteniük azt a tevékenységet, amit sokan 25-30 éve végeznek.

„A nem életmentő, vagyis tervezhető műtétek elmaradásának hátterében 15-20 százalékban már az eszközhiány áll” – tette hozzá az Orvostechnikai Szövetség főtitkára.

Az InfoRádió megkeresésére a Belügyminisztérium közölte: a kormány idén is kiemelt prioritásként kezeli a magyar egészségügyet, a szükséges anyagi források biztosításával támogatja az egészségügyi intézmények hatékony és zavartalan működését most és a jövőben is. Az adósságrendezésre fordított idei összegeken felül a kormány a következő év első hónapjaiban is rendkívüli állami támogatást biztosít a kórházak számára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×