Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pexels.com

Új fejlemény a tápszertől megfulladt pár hónapos baba ügyében

A tarnaörsi nevelőszülők megfelelően gondoskodtak a csecsemőről, így a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.

Gyanúsítás nélkül megszüntették a nyomozást annak – a nevelőszülőknél elhelyezett – hét hónapos kisfiúnak az ügyében, aki február elején fulladt meg, Tarnaörsön – tudta meg a 24.hu.

A lap értesülései szerint az orvosszakértő megállapította: semmi jele nincs annak, hogy a több gyermeket nevelő szülők bármit is mulasztottak volna, amikor a visszabüfizett tápszertől a gyerek megfulladt. Az ügyben kihallgatott tanúk elmondása szerint a nevelőszülők megfelelően gondoskodtak a kisfiúról, és azonnal mentőt hívtak hozzá, amint észlelték, hogy nagy a baj.

A megrázó eset február elején történt, amikor is a nevelőanya tápszerrel etette a csecsemőt, és miután befejezte az etetést, betette a picit az ágyába, majd kikísérte a náluk lévő vendéget a kapuhoz. Mire visszaért a házba, addigra a kisfiú megfulladt. A 24.hu úgy tudja, hogy ezt követően a nevelőapa megpróbálta újraéleszteni a babát, és azonnal értesítették a mentőket is. Mentőhelikoptert is riasztottak a helyszínre, de a kicsi életét már nem lehetett megmenteni.

A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés vétségének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettessel szemben, az országos mentőszolgálat bejelentése után – közölte az üggyel kapcsolatosan Konkoly Thege László, a Heves Vármegyei Főügyészség szóvivője.

„Tarnaörsön tápszerrel történt etetést követően a kiságyában, alvás közben meghalt egy hét hónapos csecsemő annak következtében, hogy – a megállapítható tényállás szerint – az általa előzőleg elfogyasztott étel egy részét visszaöklendezte, így a gyomortartalma részben a légcsövébe jutott” – fejtette ki az ügyész, hozzátéve: a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság senkit sem hallgatott ki gyanúsítottként a történtek után, és már a felderítési szakban megszüntető határozatot hozott.

Ennek oka, hogy a rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése. A határozat ellen az érdekeltek nem jelentettek be panaszt, így az jogerőre emelkedett.

Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az Anthropic legújabb kutatásában azt vizsgálja, miként képes a Claude nevű nyelvi modell az üresjárataiban áttekinteni a korábbi tapasztalatait, kijavítani a tévesen rögzített "emlékeit", és rendszerezni azokat a későbbi beszélgetésekhez. A fejlesztők ezt a folyamatot az emberi "álmodáshoz" hasonlították, amely az agy memóriarögzítéséhez járul hozzá. A módszer segítségével a mesterséges intelligencia a tétlen időszakokban kiszűri a hibás információkat, pontosítja a jegyzeteit és strukturált tudásbázist épít, ami jelentősen javítja a teljesítményét az összetett, hosszan tartó feladatok során - számolt be az Interesting Engineering.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×