Infostart.hu
eur:
355.25
usd:
307.06
bux:
133832.16
2026. június 9. kedd Félix
Lázár János építési és közlekedési miniszter sajtótájékoztatót tart a hivatalában Közlekedési infó címmel 2024. augusztus 16-án.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Teljes átalakítás a MÁV-nál, Lázár János leváltotta a menedzsmentet

Szeptemberben az Országgyűlés elé kerül az új személyszállítási törvény, amely állampolgári joggá emeli az állam által szervezett közösségi közlekedést - jelentette be a miniszter, aki ennek érdekében az alaptörvényt is kiegészítené.

Lázár János ismertette: minimális szolgáltatásként határozzák meg, hogy a lakóhelyről a járásközpontba naponta háromszor el lehessen jutni átszállás nélkül, a járásközpontból a megyeszékhelyre pedig, illetve onnan Budapestre naponta kétszer, ugyancsak átszállás nélkül.

2025-ben nekilátnak a vasúti pályák felújításának, mert a 6500 kilométernyi vonal felén most állandó sebességkorlátozás van érvényben a sínek rossz állapota miatt.

Az állam egymilliárd eurós hitelt vesz fel az Európai Beruházási Banktól harminc éves futamidővel, és hozzátesz egy ugyanekkora összegű önrészt.

Ebből az összesen 880 milliárd forintból négy év alatt 500 kilométernyi vasútvonalat újítanak fel. A HÉV-ek fejlesztésére akkor lesz 700 milliárd, ha az Európai Bizottság hozzáférhetővé teszi Magyarország számára ezt az uniós forrást.

Járművek – mozdonyok, vagonok, buszok – beszerzésére is szükség van, mert 45 éves az átlagéletkoruk, fogalmazott Lázár János. Elmondása szerint a leggyorsabb és legolcsóbb megoldás a használt külföldi – leginkább német és osztrák – járművek vásárlása, bár szeretnék megszerezni a spanyol Talgo járműgyártó céget, és a GySEV is vehet fel hitelt új motorvonatok beszerzésére. Viszont egy újonnan megrendelt szerelvény csak 4-5 év múlva érkezik meg.

Jövőre lesz egy új MÁV-applikáció, modernizálják az utastájékoztatási rendszert, és ahol lehet, légkondicionálókat szerelnek be, de ez utóbbival összefüggésben a tárcavezető egyértelművé tette, hogy

ekkora hőség és ennyire régi vasúti szerelvények esetében sokszor csak az a megoldás, hogy hűthető pótlóbuszokat állítanak forgalomba.

A pályaudvarok felújítását is tervbe vették. A nagy pályaudvarokat a magántőke bevonásával fejlesztik, cserébe az adott cég kereskedelmi célra értékesítheti a területeket. A kisebb pályaudvarokat saját forrásból újítják fel, az első ilyen beruházás Gyulán kezdődik el.

A miniszter azt is elmondta, hogy átalakítják a MÁV-Volán-cégcsoportot. A MÁV Zrt.-nek három leányvállalata - egy személyszállítási, egy pályaműködtetési és egy szolgáltatási társasága - lesz, a többi kis cég ezek alá rendeződik.

Lázár János leváltotta a menedzsmentet.

Pafféri Zoltán helyett szeptembertől Hegyi Zsolt vezeti a vállalatot, a helyettese pedig Steininger Zsolt helyett Dányi Gábor lesz.

A tárcavezető arról is beszámolt, hogy eddig 10 millió vármegyei és országbérletet adtak el, amelyek 4,5 millió magyar számára tették olcsóbbá a közösségi közlekedést. Ennek köszönhetően 2024 első félévében 20 százalékkal nőtt a vonattal és busszal utazók száma. A dolgozók reprezentatív szakszervezeteivel hároméves béremelési megállapodást kötöttek, közlekedési sztrájk tehát nem lesz, a kánikula idején jól teljesítő munkások tízezrei pedig „hőségpénzként” 200 ezer forintos juttatást kaptak Szép-kártyán – emlékeztetett az építési és közlekedési miniszter.

Az InfoRádió kérdésére Lázár János elmondta, hogy az átfogó KRESZ-módosítás társadalmi egyeztetése folyamatban van, amibe ő nem akar beleszólni. Azt mindenesetre leszögezte, hogy az alapelvük a gyengébbek, vagyis a gyalogosok és kerékpárosok védelme, ezért ő személyesen kötelezővé tenné a kerékpárosoknak a bukósisak viselését.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Totyik Tamás: a pedagógusok teljesítményértékelése felesleges bürokratikus rendszer volt

Totyik Tamás: a pedagógusok teljesítményértékelése felesleges bürokratikus rendszer volt

A Pedagógusok Szakszervezete üdvözli, hogy az oktatási és gyermekügyi miniszter megszüntetné a jelenlegi formájában a pedagógusok teljesítményértékelési rendszerét. A szervezet elnöke, Totyik Tamás az InfoRádióban azt mondta, a rendszer jelentős pluszterheket rótt a pedagógusokra, ráadásul szerinte az előző kormány még csak a a forrását sem biztosította a költségvetésben a teljesítményértékeléseknek.

Magyar Péter viszonválasza: Vitnyéden akart a Fidesz-kormány migránstábort építeni

A kormányfő erről napirend előtti felszólalását követően, az ellenzéki felszólalásokra adott viszonválaszában beszélt, amelyben Gulyás Gergely felé fordulva megerősítette: az emberek az Európai Ügyészséghez csatlakozásra adtak felhatalmazást, valószínűleg azért, mert a Polt Péter-féle fideszes ügyészségből elegük volt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.09. csütörtök, 18:00
Grexa Liliana
ukrán nemzetiségi szószóló
Egyre nagyobb emelkedésben az OTP

Egyre nagyobb emelkedésben az OTP

Kézzel fogható a bizonytalanság a világ tőzsdéin: egyik oldalról az AI-láz hajtotta nagyon sokáig a befektetőket, aminek hátán új történelmi csúcsra száguldottak a vezető indexek. Ám eközben egyre hangsúlyosabbá válhat az elhúzódó amerikai-iráni konfliktus reálgazdaságra és részvénypiacokra gyakorolt hatása, ami elbizonytalanítja a befektetőket. Tegnap ezt a bizonytalanságot láthattuk a piacokon, és ma sincs meg az egyértelmű irány Európában. A magyar tőzsdén viszont jó a hangulat, az OTP és a Magyar Telekom vezetésével emelkedik a BUX index.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×