Infostart.hu
eur:
362.44
usd:
322.74
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Új utasbiztonsági eszközök a Debrecen Nemzetközi Repülőtéren 2023. október 25-én.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Megszólalt a debreceni reptér a bezárással kapcsolatban

A debreceni nemzetközi repülőtér várhatóan július 18-án csütörtökön, helyi idő szerint éjjel nulla óra harminc perctől ismét fogadja a Debrecenbe érkező és onnan induló járatokat - közölte a repülőtér szerdán az MTI-vel.

Közleményükben azt írták, a Debrecen International Airport Kft. munkatársai a Nemzetgazdasági Minisztériummal, valamint Debrecen önkormányzatával szoros szakmai együttműködésben azonnal megkezdték a futópályán múlt hét csütörtökön keletkezett sérülésének javíttatását, a betontáblák cseréjét.

Ezt követően a szakemberek további állapotfelméréseket, valamint műszaki ellenőrzéseket végeztek annak érdekében, hogy a futópályát a repülésbiztonsági kockázat minimalizálása mellett helyezhessék ismét üzembe – jelezték.

A közlemény szerint az elmúlt napokban megnövekedett számú telefonhívások hatékonyabb kezelése, valamint az utasok eredményesebb tájékoztatása érdekében a már meglévő telefonos elérhetőség mellett a debreceni repülőtér további telefonszámokat tett elérhetővé, így a hajnali négy és este hét óra közötti időszakban megnövelt kapacitás mellett segítik az utasok tájékoztatását.

Hozzátették: továbbra is folyamatos a kapcsolattartás a partner légitársaságokkal, valamint utazási irodákkal annak érdekében, hogy a repülőtér munkatársai a lehető legalaposabb tájékoztatást tudják adni az utasoknak.

A repülőtér múlt héten csütörtökön jelezte, hogy az este végzett futópálya ellenőrzés során munkatársaik olyan hibát észleltek a pálya felületén (a tartósan fennálló magas hőmérséklet miatt), amelynek következtében a hiba kijavításáig a debreceni nemzetközi repülőtér ideiglenes bezárása mellett döntöttek.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×