Infostart.hu
eur:
381.12
usd:
322.81
bux:
128391.02
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
igmándi erőd
Nyitókép: Wikipédia/Civertan Grafikai Stúdió

Megújult az Igmándi Erőd

A külgazdasági és külügyminiszter szerint ebben fontos szerepe volt a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar-szlovák együttműködésnek is.

Szijjártó Péter a megújult erőd projektátadó ünnepségén arról számolt be, hogy a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar-szlovák együttműködés tette lehetővé Észak-Komáromban az Új Erőd, Dél-Komáromban pedig az Igmándi Erőd felújítását, ami igen időszerű volt, mivel a Csillagerőd és a Monostori Erőd korábbi felújítása ezek nélkül csak félsiker volt.

A két ország közösen pályázott európai uniós forrásokra, és el is nyertek erre a célra 600 millió forintot, ebből 230 millió forint jutott az Igmándi Erőd felújítására, ahol ezáltal multifunkcionális közösségi tér jön létre, hogy a város polgárai újra birtokukba vehessék azt méltó módon.

"Itt volt bőven az ideje annak, hogy a komáromi erődrendszernek ezt az elemét is a történelem iránti tiszteletből, a Komáromban egykor a szabadságért és a szuverenitásért küzdő hősök iránti tiszteletből felújítsuk"

mondta, majd aláhúzta, hogy a komáromi erődrendszer jelenleg várományosként szerepel az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi listáján, azonban a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy véglegesen is felkerülhessen a jegyzékbe.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy a város talán soha nem fejlődött ekkora lépésekkel, mint napjainkban, ez szabad szemmel is messziről látható. A kormány az utóbbi években tizenhét nagy vállalati beruházást támogatott Komáromban, amelyek révén 640 milliárd forintnyi beruházás, ezáltal pedig négyezer új munkahely jött létre.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: nincs ki megértesse a németekkel, hogy ennyire képes most az ország

Szakértő: nincs ki megértesse a németekkel, hogy ennyire képes most az ország

A Verdi szakszervezet figyelmeztető sztrájkja miatt közlekedési leállás van Németországban, az állam kára akár euró-százmilliókra is rúghat. Prőhle Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója szerint az alapvető problémát az jelenti, hogy Németországban jelenleg nincs olyan politikai erő, amely képes megértetni a munkavállalókkal azt, hogy az ország teljesítőképessége elérte a határát.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×