Infostart.hu
eur:
359.84
usd:
309.7
bux:
131460.2
2026. május 21. csütörtök Konstantin
Az Országgyűlés Sajtóirodája által közreadott képen Kövér László, az Országgyűlés elnöke online megbeszélést folytat Jüri Ratas észt házelnökkel az Országházban 2021. május 18-án.
Nyitókép: MTI/Az Országgyűlés Sajtóirodája/Pólya-Pető Dávid

Kövér László: Hazaváró Irodákat nyitunk meg

A háborús helyzet ellenére is folytatódik a határon túli magyar közösségek magyar kormányzat általi támogatása, sőt az még bővül is egy, a diaszpórában élők hazatelepülését segítő programmal - közölte a házelnök.

A nemzetegyesítés és a külhoni magyarságot érintő támogatások a jelenlegi, gazdaságilag nehéz, háborús időkben is tovább folytatódnak. Sőt még új lehetőséget is létrejönnek a diaszpórából hazaérkezők számára azzal, hogy megnyílnak a Hazaváró Irodák azok számára, akik ideiglenesen vagy véglegesen Magyarországra kívánnak települni - mondta el az Országgyűlés elnöke az AzÜzlet nevű portálnak adott interjújában.

Kövér László szerint fontos, hogy minden magyar, éljen a világ bármely pontján, itthon érezze magát Magyarországon, és tudja, hogy bármikor hazatérhet. Ennek megfelelően a kormányzat most egy új lehetőséget is nyit a diaszpórából hazaérkezők számára.

"Hazaváró Irodákat nyitunk azok számára, akik ideiglenesen vagy véglegesen haza kívánnak települni.

Ezeknek az irodáknak a kialakítása, amelyek a kormányablakokhoz kapcsolóan működnek majd az ország több pontján, már folyamatban van. A lényege, hogy egyablakos ügyintézést biztosít majd minden hazatelepüléshez szükséges ügyben" - mondta az Országgyűlés elnöke, jelezve, hogy ez is egy eszköz a nemzet újraegyesítésének megvalósításában.

Kövér László kiemelte: miként a járványhelyzetben, úgy a háborús szankciók okozta nehéz gazdasági helyzetben sem szüntettek meg egyetlen nemzetpolitikai programot sem, "sőt vannak olyan területek, ahol még növeljük is a külhoni magyarság támogatását".

A házelnök a nemzet határok feletti egyesítését kiemelt stratégiai célnak nevezte, azt is jelezve, hogy a nemzetegyesítést tovább fogják folytatni, és a külhoni magyarságot érintő támogatások is tovább folytatódnak.

"De a jelenlegi helyzetben a fókusz most nyilvánvalóan nem az új nagyberuházások indításán van, hanem azon, hogy a meglévő erőforrásainkkal miként tudjuk megvédeni a már elért eredményeket, biztosítani a külhoni magyar intézményrendszer folyamatos működését" - fogalmazott, majd hozzátette, hogy a külhoni magyarság életében meghatározó szerepet betöltő magyar szervezetek, intézmények, egyházak tevékenységének biztosítása továbbra is elsőbbséget élvez.

A kormánypárti politikus

a kormány egyik legnagyobb nemzetpolitikai eredményének azt nevezte, hogy a külhoni magyar vállalkozókat sikerült megerősíteni.

Több mint 60 ezer vállalkozás kapott fejlesztési forrást vállalkozásához a Kárpát-medencei Gazdaságfejlesztési Program keretében. Ezek a vállalkozások nagyon nagy százalékban magyar embereknek adnak munkát, magyar családoknak biztosítanak esélyt a szülőföldön való boldoguláshoz - részletezte.

Kövér László szerint a másik fontos lépés az volt, hogy ezeket

a megerősített vállalkozásokat egy olyan hálózatba szervezzék, amelyre a Kárpát-medencei gazdasági tér épülni tud.

Példaként említette, hogy 2019-ben a Vajdaságból indított Nagyvállalkozói Mentorprogramnak köszönhetően már minden régióban kialakítottak segítő szakmai hálózatokat.

"Azt látjuk, hogy ebben is jelentős előrelépések vannak. A szomszédos országokban is egyre többen belátják azt, főleg megyei, illetve régiós szinten, hogy ha az országukban működő magyar vállalkozások megerősödnek, akkor az az adott térség megerősödését is magával hozza" - mondta Kövér László.

A Fidesz politikusa a diaszpórában élő magyarsággal kapcsolatban emlékeztetett: 2010-ben kifejezett célként fogalmazódott meg, hogy a diaszpórában élők is be tudjanak kapcsolódni a nemzet életébe.

"Eljutottunk oda, hogy folyamatos kapcsolatban vagyunk a diaszpórában élő magyarság szervezeteivel.

A Magyar Diaszpóra Tanácsban - amelynek már csaknem száz ernyőszervezet a tagja - velük együtt hozzuk meg az őket érintő döntéseket"

- közölte a házelnök, kiemelve azt, hogy a magyar oktatás az egyik, ha nem a legfontosabb megtartó erő a diaszpórában is. Ennek megfelelően hangsúlyozta, hogy a hétvégi magyar iskolákra különös figyelem irányul, mivel a másod- és harmadgenerációs fiatalok identitásának megőrzése és az anyaországgal való kapcsolatának erősítése is kiemelt cél.

Ezt segítendő több állami támogatási program is működik, köztük a Rákóczi Szövetség diaszpóra programja is, amelynek révén több száz fiatal érkezik Magyarországra különböző nyári táborok, tematikus programok keretében.

Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

Elon Musk sorban bukja a pereket, de nem áll le

Legyőzte volt mentorát a bíróságon Sam Altman, az OpenAI igazgatója. Elon Musk viszont nem hajlandó elfogadni a vereséget. A milliárdosnak akkora a vagyona, hogy megengedheti magának, hogy több pert is elveszítsen, vagy fellebbezzen.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×