Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 12. vasárnap Gyula
Ütközésben összeroncsolódott személygépkocsi az Árpád hídon 2023. július 1-jén. Eddig tisztázatlan körülmények között egy személyautó elütött egy kerékpárost, majd összeütközött egy másik autóval. A balesetben többen megsérültek, egy férfi a kórházban meghalt.
Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Tüntetés az Árpád hídon történt gázolás miatt

Július 10-én tartották volna a „Happy Mass a Váci úton 2023” eseményt, viszont az Árpád hídi halálos baleset után az örömtekerésből tüntetés lett.

A szervezők a demonstráció leírásában közölték, hogy ezzel akarják felhívni a figyelmet arra, hogy a városban kerékpározóknak és gyalogosoknak is joguk van a biztonságos környezethez, ahol nem féltik az életüket.

A tüntetés 17.30-as kezdése előtt már negyed 6 óta tartott a gyülekezés a Serfőző utca és Árpád fejedelem útja kereszteződésnél, ahol június 16-án egy szabályosan kerékpározó férfit gázoltak el a bringaúton. A menet tagjai az Árpád hídon a nyolc nappal korábban történt baleset helyszínén megállnak egy megemlékezés erejéig.

Frissítés: a menet 18 óra előtt a budai hídlábnál:

Forrás: Infostart
Forrás: Infostart
Forrás: Infostart
Forrás: Infostart

A megemlékezés után a következő megálló a rendőrpalota (Árpád híd pesti hídfő), ahol átadják a követeléseiket az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjének. Ezek a következők:

  • Sokkal több sebességellenőrző berendezést!
  • 365 napos, folyamatos sebességmérést, ne csak kampányokat!
  • A sebességmérés célja ne annak megvalósulása, hanem a gyorshajtás radikális visszaszorítása legyen! Nem az autóvezetők ellen, hanem az élet védelmében történik, így minden hatásos mérési módszer legyen bevett és engedélyezett!
  • Alkalmazzák az ebben sikeres európai országok példáit és módszertanait!
  • Vezessék be az átlagsebesség-mérést!
  • Radikálisan emeljék meg a bírságokat!
  • A rendőrség 2023. október 1-jéig határozza meg a rövid-, közép- és hosszútávú balesetszám-csökkentési vállalásait!
  • Ezek meghatározásában és számonkérésében működjön együtt az autós, kerékpáros és gyalogos és más érintett civil szervezetekkel!
  • A meghatározott célok teljesüléséről publikáljon éves jelentéseket, majd társadalmi egyeztetést követően hozza meg a szükséges újabb intézkedéseket!
  • Minden egyes halálos balesetet kövessen mélyelemzés, eredményük legyen nyilvános, és épüljön be az intézkedésekbe!
  • A baleseti adatok kezelése legyen nyilvánosan hozzáférhető, könnyen kereshető és kutatható!
  • Számolják fel az utcai autóversenyeket
  • Szűrjék ki és vonják ki a forgalomból a versenyautóvá tuningolt járműveket!
  • Mérjék a zajszinteket közúti ellenőrzéskor!
  • Ösztönözzék a lakossági bejelentéseket és támaszkodjanak azokra!
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

A Fidesz Budapesten, a Szentháromság téren tartotta kampányzáró rendezvényét, amelyen többek között Lázár János, Szijjártó Péter és Orbán Viktor is felszólalt. Orbán Viktor hangsúlyozta: a választási kampánynak nem most, hanem vasárnap este 7 órakor lesz vége. A magyar nemzet legfontosabb célkitűzése a háborúból való kimaradás, és ehhez hárommillió szavazatra, és nemzeti egységre van szükség – mondta, hozzátéve: nincs kampánycsend, tegyék azt, amit ő: keljenek korán, menjenek el gyorsan szavazni, aztán pedig mozgósítani.

Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a békében reménykedik a világ

Hivatalosan életbe lépett a tűzszünet az ukrajnai fronton az ortodox húsvét alkalmából, miközben Pakisztánban tárgyal a békéről az Egyesült Államok és Irán. A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson békefényt gyújtottak meg Rómában.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Elkezdődtek a béketárgyalások, Irán erősítést kaphat - Híreink a közel-keleti háborúról szombaton

Elkezdődtek a béketárgyalások, Irán erősítést kaphat - Híreink a közel-keleti háborúról szombaton

Megérkezett Pakisztánba az amerikai és az iráni békedelegáció is, nemzetközi források szerint már el is kezdődtek a tárgyalások. Teherán közben köti az ebet a karóhoz: azt mondják, addig nem ülnek az asztalhoz, amíg nincs tűzszünet a libanoni fronton. A Hormuzi-szoroson közben lassan megindult a teherforgalom, de egyelőre csak Iránhoz és Kínához köthető hajók mennek át. Szombat estére, több mint 12 órányi tárgyalás után sem közöltek a delegációk konkrét eredményeket. A helyszínen jelen lévő nemzetközi lapok tudósítói szerint több ponton is vitában vannak a tárgyaló felek és éles hangulatváltás jellemzi az egyeztetést. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború, béketárgyalások szombati fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×