Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.29
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pixabay/Miller_Eszter

Siklós Gabriella: egyetlen dologra van utalva most a Balaton és a Velencei-tó

Érkezett némi víz a Dunába és egy kicsivel nagyobb mennyiség a Tiszába, de a nagy tavak feltöltődéséhez rengeteg csapadékra lenne még szükség.

Az elmúlt napokban a Dunán egy nagyon kicsi vízszintemelkedés volt, mintegy 1,5 méteres, a hullám most épp Budapestnél tart. Ezt bőven elviseli a folyó, még három méterre van a szint attól, hogy bármilyen készültséget rendeljenek el – mondta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban.

A Tiszán ennél jóval több csapadék érkezett, és fog is még érkezni. A felső szakasz érintett jelenleg: a Túron már el is kellett rendelni az elsőfokú készültséget, és mivel az északkelet-magyarországi folyókon érkező víz miatt a Tisza szintje is emelkedik, már Tokajig elég magas a vízállás, itt és Tiszabercelnél is elsőfokú a készültség.

"Egy ekkora folyón, mint a Tisza, nekünk, vízügyeseknek ebben a pillanatban egyelőre egy számot és fokozódó éberséget jelent. A kollégák főként az előrejelzést nézik, mert csapadékosra fordul a vízgyűjtők időjárása. Az érkező vízmennyiséget az is befolyásolhatja, hogy eső vagy hó esik, ez utóbbi csapadék nem jön le azonnal folyókon."

Az előrejelzés bizonytalansága mellett most 30-40 millimétert vának a vízgyűjtő területeken, ezért majd esetleg a Kőrösökön és a Marosokon is vízszintemelkedés indulhat el, és a vízszint elérheti a legalacsonyabb, elsőfokú árvízvédelmi készültséget a szakember szerint.

Minden további csapadék azért is nagyon fontos, mert a tavak tavalyi negatív csúcsa után sok víznek kell "visszapótlódnia".

"A Balaton most 100 centiméteren áll, a Velencei-tó 99 centiméteren, ami nagyon jelentős növekedés a tavalyi minimumokhoz képest: a Balaton 67 centin állt meg ősszel, a Velencei-tó pedig 53 centiméteres vízszinttel állított be új negatív rekordot. Ehhez képest örömteli a mostani vízszint, de még rengeteg vízre lenne szükség. Most úgy tűnik, átlagosan csapadékos lesz a tavasz. Mi azonban reménykedünk egy kicsit nagyobb mennyiségben, mert akkor lehetne megközelíteni az ideális nyár eleji vízállásokat – ez Balatonnál a 120, a Velencei-tónál 130 centiméter körül van" – hangsúlyozta a szóvivő.

A Velencei-tóban vannak olyan területek, amelyekről teljesen visszahúzódott a víz, kiszáradtak. Az, hogy a tó visszanyerje korábbi méretét, csak attól függ Siklósi Gabriella szerint, hogy mennyi csapadék esik. Most pótolják valamennyire a Velencei-tó vizét a pákozdi tározóból, és elkezdődött annak a megkerülő csatornának az építése is, amely a tározókat kihagyva, a nyári hónapokban már közvetlenül a tóba juttatja a lehulló esőt. Addig azonban Siklós Gabriella szerint az a kulcskérdés, mennyi csapadék esik a következő hónapokban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.

Félidős választások, végeredmény: mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×