Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
323.55
bux:
147313.28
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pexels

Horváth Péter: még a legrosszabb minősítésű tanárok fizetése sem csökken

Hamarosan elindul a pedagógusok teljesítményértékelésének tesztüzeme – erősítette meg az InfoRádiónak a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.

Horváth Péter azt mondta: már felkértek különböző típusú, illetve létszámú intézményeket, hogy vegyenek részt az értékelési rendszer kipróbálásában. A próbákat nagyon támogatja a Nemzeti Pedagógus Kar, mert bármilyen rendszer is kerül be a közoktatásba, azt célszerű előtte kipróbálni a gyakorlatban. Emlékeztetett rá: a közelmúltban már előfordult, hogy mindenféle próba nélkül vezettek be valamilyen elképzelést, ami aztán egyáltalán nem vált be.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke arról is beszélt, hogy a teljesítménycélokat nem központilag, a minisztériumban határozzák majd meg, ez az intézményvezetők és a tanárok közös feladata lesz. Vagyis "a pedagógus fogalmazhat meg a saját maga számára célokat, mint ahogy egyébként eddig is megfogalmazott ilyeneket a munkája során. Csak korábban ezeket a célokat nem rögzítették és nem ellenőrizték az elérésüket egy év elteltével" – hangsúlyozta Horváth Péter.

Ilyen teljesítménycél lehet például az, hogy hány gyerek tud továbbtanulni, vagy hánynak sikerül nyelvvizsgát tennie. De az is cél lehet egy tanárnak, hogy milyen sok diákja vesz részt tanulmányi versenyeken, vagy esetleg az, hogy a pedagógus az iskola segítségével hány ilyen megméretést szervez. Cél lehet egy magyarszakos tanárnak az is, hogy elviszi az osztályát színházba, míg egy történésznek egy múzeumlátogatás megszervezése. "A közösségiektől a tanulmányi vagy éppen a szabadidővel kapcsolatos célokig nagyon sokfélék lehetnek ezek" – közölte a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.

Horváth Péter a korábbiakhoz képest komoly elmozdulásnak nevezte a jutalmazás kérdését is. Az a 25 százalék, amely a legjobb minősítést érdemli ki a teljesítményértékeléskor, mindenképpen kap valamilyen többletjuttatást. Viszont azok is kaphatnak jutalmat, akik legalább 70 százalékos teljesítményt érnek el. Azt, hogy ez a jutalom mekkora legyen, az intézmény vezetése döntheti el.

Korábban volt olyan terv is, hogy annak a 25 százaléknak viszont, amely a legrosszabbul teljesít, elvonnának a fizetéséből. Ez az elképzelés azonban annyira negatív fogadtatást kapott, hogy elvetették. Horváth Péter hangsúlyozta:

kötelezően nem vesznek el majd pénzt azoktól sem, akik a legrosszabbul szerepelnek a teljesítményértékelésen,

ha viszont az intézmény vezetője – valamilyen oknál fogva – úgy ítéli meg, hogy valaki annyira rosszul teljesít, akkor erre van lehetősége. De ez nem kötelezettség – tette hozzá a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíróság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíróság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×