Infostart.hu
eur:
388.36
usd:
336.38
bux:
122537.07
2026. március 17. kedd Gertrúd, Patrik
One woman, young woman with Covid-19 symptoms sitting on sofa at home, holding thermometer.
Nyitókép: South_agency/GettyImages

Rusvai Miklós: a járványnak kedvező tényezők állnak nyerésre

A kínai koronavírus-helyzetről, valamint az itthoni tridémiáról is beszélgettünk a víruskutatóval.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, Peking nem régiben enyhített a zéró-Covid-szabályozáson, amit követően jelentősen megugrottak az esetszámok. Kína ugyan nem közöl adatok a járvány terjedéséről, egy brit székhelyű egészségügyi szolgáltató becslése szerint naponta több mint 1 millió ember fertőződik és 5 ezren veszítik életüket a betegség következtében.

Rusvai Miklós virológust elsőként arról kérdeztük, vannak-e információk, publikációk, hogy melyik törzs, törzsek fertőznek a világ legnépesebb országában.

Az egyetemi tanár elmondása alapján Kínában is a vírus omikron változata van jelen, de hogy azon belül aktuálisan melyik vonal, azt nem lehet tudni. Világszerte más és más genetikai variánsok dominálnak – jegyezte meg a víruskutató, aki szerint az említett adatok egyáltalán nem túlzók, sőt, jóval magasabb számokat valószínűsít (napi 10 millió új fertőzött), figyelembe véve azt, hogy az omikron Magyarországon is napi 20 ezer ember friss fertőzősét okozta az év elején, Kína pedig másfél milliárd lakosú ország.

A szakértő nem tartja kizártnak ilyen hatalmas betegszámú gócpont újabb világjárványhoz vezessen, de az eddigi megfigyelések alapján az immunhiányos területeken, kiváltképp az Egyenlítő alatti Afrikában alakultak ki új variánsok, tudniillik hosszú távú (több hetes, hónapos) fertőzés kell ahhoz, hogy valakiben új mutánsok képződjenek. A virológus szerint

valószínűleg Kínában is bőven akadnak immunhiányos személyek, tehát nem kizárható, hogy ott egy új variáció is kialakuljon.

Az, hogy Európában nem nő kiemelkedő mértékben az esetszám, annak köszönhető, hogy mi már megszenvedtük a pandémiát – fogalmazott Rusvai Miklós, emlékeztetve, hogy a kínaiak most vannak abban a fázisban, amiben Európa tavaly ilyenkor volt. „Az, hogy Kína eddig drákói szigorral akadályozta a járvány terjedését, tulajdonképpen most üt vissza” – fogalmazott.

Közben idehaza egyre többen panaszkodnak torokfájásról, köhögésről, nátháról és lázról, a szakemberek pedig tridémiát emlegetnek, ami három vírus együttes járványokozó szerepére utal. Rusvai Miklós elmondása alapján száz esetből húszért a koronavírus felel, tíz-tizenegy esetért az óriássejtes RSV, körülbelül hat-nyolcért az influenza, és van egy „csomó” egyéb (metapneumo-, adeno-, rinovírus stb.) náthavírus is, ami fertőzést okozhat. Azzal együtt, hogy összességében száz légzőszervibetegség-esetből hozzávetőleg hatvanat tudnak azonosítani – jegyezte meg a virológus.

Arra is emlékeztetett, hogy a tünetek alapján – köhögés, tüsszögés, orrfolyás és hőemelkedés – a Covid, az influenza és a nátha nem különböztethető meg egymástól. Mint mondta, az iskolaszünet gátlólag hat a járvány terjedésére, bármely fertőzésről is legyen szó, a családi találkozások nagy száma viszont kedvez a vírusok terjedésének, ahogyan az enyhe, viszonylag nedves időjárás is. „Tehát kettő az egyhez a kedvezőtlen és kedvező tényezők aránya a járványterjedés szempontjából” – zárta gondolatait.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Szükségünk van azokra a választások megnyerésére, akikkel szövetséget kötöttünk, de azokra is, akikkel még nem, hogy kívül tartsuk az országot a háborúból. Senki sem akar háborút, de nem akarni kevés. Ha nyomás van, tudni kell nemet mondani. Azt tanácsolom, olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, ha a háború kérdéséről van szó – fogalmazott kampánykörútjának egri állomásán a Fidesz elnöke.

Szakértő: az inflációt is csökkenti, hogy lejjebb vitték az üzemanyagok jövedéki adóját

A magyar kormány május 1-ig az uniós minimumszintre csökkentette a benzin és a gázolaj jövedéki adóját, hogy mérsékelje a közel-keleti konfliktus miatt emelkedő világpiaci olajárak hatásait. Az InfoRádió az intézkedés hatásairól kérdezte Erdélyi Dórát, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány makroökonómiai elemzőjét, aki szerint ezzel a lépéssel összességében 25 forinttal ment lejjebb az üzemanyagár literenként, és az infláció is nagyjából 0,2 százalékponttal mérséklődött.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Az izraeli hadsereg legfrissebb bejelentése szerint támadást indítottak a Baszidzs milicista alakulatok vezetője, Gholamreza Szolejmáni ellen Teheránban. Védelmi források szerint egy másik, szintén Iránban végrehajtott izraeli légicsapás az Iszlám Dzsihád vezetőjét, Akram al-Adzsúrit, valamint a szervezet más magas rangú tisztségviselőit vette célba. Németország külügyminisztere reagált Donald Trump elnök felvetésére, aki többször is beszélt arról a napokban, hogy szeretné, ha a NATO és távol-keleti országok biztosítanák a Hormuzi-szorost az iráni támadásokkal szemben. Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban beszélt, többek között a közel-keleti háborúval kapcsolatban. Az elnök ismét felszólította a nemzetközi közösséget, hogy segítsen katonai erővel biztosítani a szabad hajózást a Hormuzi-szorosban, egyúttal pedig bírálta azokat az országokat, amelyek szerinte nem mutatnak kellő hajlandóságot a közreműködésre. Trump hétfőn bejelentette azt is, hogy az iráni háború miatt körülbelül egy hónappal el kívánja halasztani kínai látogatását. Az eredetileg március 31. és április 2. közé tervezett úton Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott volna. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×