Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
324.86
bux:
146431.81
2026. november 3. kedd Győző
Tájékoztató a diákoknak a középszintű történelem írásbeli érettségi vizsga előtt a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskolában 2022. május 4-én.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

HÖOK: feleannyian választják a tanári pályát, mint hat éve

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája szolidáris a tanárokkal, és átérzik a diákok csalódottságát.

Pedagógusok nélkül nincs jövő, és az nem világnézeti kérdés – közölte a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája.

A szakma helyzetét és jövőjét jól mutatja, hogy a pedagógus szakra jelentkező és felvételt nyerő hallgatók száma évről-évre csökken – hangsúlyozta Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke.

"Az utóbbi 5-6 évben tulajdonképpen megfeleződött azoknak a fiataloknak a száma, akik a pedagógushivatást választanák. 2016-ban, ha jól emlékszem, közel húszezren jelentkeztek. Az idei évben

a tízezret is alig haladta meg,

tehát egyértelműen az látszik, hogy egyre kevésbé vonzó ez a pálya a fiatalok számára. Nyilván mind az egzisztenciális okai miatt, és mindazok miatt, amikről az utóbbi napokban is nagyon sokat lehet olvasni" – mondta.

A HÖOK szerint ahhoz, hogy ez a pálya népszerű és vonzó karrier lehessen, arra van szükség, hogy a pedagógusok szakmailag és egzisztenciálisan megbecsült tagjai lehessenek a társadalomnak. "Nyilván ha valaki kezdő tanárként egy ötéves osztatlan képzést végigcsinál az egyetemen, majd utána nincs kétszázezer nettó fizetése, akkor az valószínűleg sok-sok emberben ébreszt olyan gondolatokat, hogy nem biztos, hogy ezt a pályát választaná" – jegyezte meg.

A HÖOK azt közölte, hogy szolidáris a pedagógusokkal és a diákokkal. Hangsúlyozták:

átérzik azoknak a középiskolás diákoknak a csalódottságát és félelmeit, akik úgy látják, a tanáraikkal kapcsolatban született méltánytalan döntések csökkentik a tanuláshoz való jogukat.

A tanárszakos hallgatók védelmében pedig azt kérték a döntéshozóktól, hogy igyekezzenek megszüntetni a tanári hivatás körül kialakult káros politikai-társadalmi légkört, és kezdjenek el azért dolgozni, hogy ismét megbecsült legyen a pálya.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×