Infostart.hu
eur:
381.2
usd:
322.82
bux:
128241.61
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. kukásautói az óbudai telepet hagyják el a hajnali órákban.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Ma hagyhatják jóvá a nagy kukaszerződést

Közös szemétszállító céget hoz létre Budapest és a Mol - legalábbis erről dönthetnek ma a Fővárosi Közgyűlésben. Ha szentesítik a megállapodást, akkor az olajvállalat vezetésével, de a főváros beleszólásával intézik majd Budapest hulladékszállítását.

2023. július elsejétől a Mol, illetve partnerei, alvállalkozói végzik a hulladék begyűjtését, szállítását és feldolgozását az önkormányzatok helyett. Ez a vagyonelemek átadásával is jár. Ezt próbálja megelőzni Budapest vezetése. Ennek érdekében a fővárosi szemétszállítócéget korábban bekebelező Budapesti Közművek közös céget hoz létre a Mollal legkésőbb jövő év június 30-ig – írja a Népszava emlékeztetve olvasóit, hogy erről már augusztus elején lehetett hallani.

A lapnak Kis Ambrus főpolgármester-helyettes nyilatkozott. Arról beszélt, hogy a társasági szerződés részleteiről szóló tárgyalás még nem fejeződött be, de az már bizonyos, hogy az alapítók egyenlő súllyal szerepelnek majd a cég irányításában.

A négyfős igazgatóságba mindkét társaság két főt delegál, igaz, az elnököt a Mol adja.

A cég menedzsmentjét közösen választják ki, az első vezérigazgatót viszont a BKM jelölheti. Fontos kikötés az is, hogy a felek együttesen határozzák meg a vállalat tevékenységét és az általa nyújtott és igénybe vett szolgáltatásokat.

Ennek a lépésnek az volna az értelme, hogy egyrészt megmaradhat ezer ember állása, másrészt a fővárosnak befolyása marad a hulladékszállítás mikéntjére, azaz, hogy mikor, hogyan és hol viszik el a szemetet,

A szemétszállítás korábban nyereséges tevékenység volt, de az utóbbi időben, az árszabályozás miatt, 5-7 milliárddal kellett támogassa ezt a főváros. A ma jóváhagyandó szerződés szerint a BKM piaci díjazás ellenében biztosítaná a háttér infrastruktúrát és szolgáltatásokat.

A megállapodás értelmében a Mol a későbbiekben a főváros által a cégbe vitt vagyon értékével megegyező összeget költ beruházásra. A BKM ugyanis a közös vállalat rendelkezésére bocsátja a hulladékgazdálkodási tevékenységhez szükséges vagyonelemeket, eszközöket.

A szemétszállítás árát az állam határozza meg és ez a jövőben is így lesz. Az, hogy az emberek pontosan kitől és hogyan kapják majd a számlát Budapesten, még eldöntendő kérdés.

Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

A Századvég legújabb elemzése szerint Brüsszel a világ legmagasabb karbonadóival terheli az uniós energiatermelőket, ami az elhibázott szankciós politikával együttesen az amerikai és a kínai ipari villamosenergia-árak kétszeresére emeli az európai árakat. Egy uniós erőműnek 2024-ben háromszor annyit kellett fizetnie egy tonna kibocsátott szén-dioxid után, mint egy amerikai, és ötször annyit, mint egy kínai energiavállalatnak – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője, Hortay Olivér.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Magyar Szövetség külügyi szakértője
Áttört a frontvonal Szuminál, megváltozott az oroszok taktikája – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Áttört a frontvonal Szuminál, megváltozott az oroszok taktikája – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Az orosz MK.ru oldal beszámolója szerint újabb területen szakadt át a frontvonal Ukrajnában. Az orosz alakulatok Szumiban hajtottak végre támadást, a helyzet egyelőre redkívül instabil. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az oroszok látványosan megváltoztatták a taktikájukat Ukrajnában, immár nem az energetikai létesítmények jelentik az elsődleges célpontot – számolt be az RBK. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. február 2. 14:48
×
×
×
×